Einstein harangjai – Rendszerváltó harangzúgás a Kossuthon
Utoljára módositva: 2017-05-25 14:52:07

 

A Kossuth rádió Rádiószínháza bemutatja az Einstein harangjai című hangjátékot. A sorozat Grendel Lajos regénye nyomán készült.

Einstein harangjai címmel ­– a német, francia és szlovák fordításban is megjelent­ – nagy sikerű regényből mutat be rádiójátékot a közmédia Rádiószínháza. A cselekmény „Abszurdisztánban” játszódik; a történet fő élményanyagát a szerző az 1989-es rendszerváltás eseményeiből merítette, amelyeknek maga is aktív részese volt. Grendel Lajos felvidéki magyar író, kritikus és egyetemi tanár, kiadóvezető és folyóirat-szerkesztő, Magyarországra települése előtt többek között a Szlovákiai Magyarok Értelmiségi Fórumának is szóvivője volt. Művei az egyén és a társadalom viszonyáról, a legkiszolgáltatottabb emberek életéről szólnak; hangulatukból nem hiányozhat a kisebbségi lét mindennapi feszültsége sem. Jellemzője az egymás szemmel tartása, a bizalmatlanság, a mindenható titkosszolgálat állandóan érzékelhető működése. A regény egyben vérbő szatíra is, kesernyés humora megnyerő, úgymint: a kórházba ajándékba vitt, mérgező rántott csirke, vagy a kötelező biciklitúra és a marxizmus, mint a romantika melegágya. Az elbeszélő próbál számot vetni a változások következményeivel, a szocializmus negyven évével, hiszen szem- és fültanúja a sötét történelmi korszak leáldozásának. A visszaemlékező elbeszélőt Vida Péter színművész hitelesen személyesíti meg. A narrátor korántsem mindentudó, saját életében is alig tart rendet, emellett a külvilág eseményeit sem érti meg. Apósa párttitkár, majd maga aligazgatójává lesz egy varrodának álcázott kutatólabornak. Az illusztris helyen „hamisítatlan varrólányok ültek hamisítatlan varrógépek mellett.” A regény töredékességét a rádiós adaptáció is megőrizte: nagyvonalakban jól követhető a főhős mindennapinak tűnő szövevényes és különös története.

A legfontosabb mondanivalója talán a 90-es évek elejét jellemző általános illúzióvesztés és tanácstalanság. Okosabbik énjével, kvázi Einsteinnel beszélget, aki közvetít az égi és a földi világ között.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. december 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...