×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Elaludt a TIR-sofőr

2015.04.27 - 18:20
Megosztás:
Elaludt a TIR-sofőr

Súlyos közlekedési baleset történt ma délután Batiz határában: egy szatmári rendszámú teherautó sofőrje a fáradtság és túlhajszoltság következtében elaludt vezetés közben, az irányítás nélkül maradt tartálykocsi átsodródott a szembe sávba, ahol belecsapódott a Szatmárnémeti – Batiz – Egri útvonalon menetrend szerint közlekedő mikrobusszal. Az elemi erejű becsapódás következtében a mikrobusz az út menti árokba repült és szinte a felismerhetetlenségig összeroncsolódott – a tartálykocsi pedig tovább folytatt ámokfutását: nekiment egy BMW X5-ösnek, amit szinte felgyűrt a híd korlátjára. Csodával határos módon senki nem vesztette életét a balesetben! amint azt Constantin Demian, a megyei kórház sajtószóvivője lapunk megkeresésére elmondta, összesen öt személyt (négy férfit és egy nőt) szállítottak kórházba – a tartálykocsi, a BMW és a mikrobusz sofőrjét, illetve a mikrobusz két utasát (szerencsére nem utaztak többen rajta) – többrendbeli arc-, koponya- és lábsérüléssel, de egyikük állapota sem súlyos vagy válságos.