Elballagtak az asszisztensek
Utoljára módositva: 2018-07-20 18:15:32

Pénteken búcsúztak a Kölcsey Ferenc Főgimnázium általános asszisztens posztlíceum ballagói.

Idén 18 általános asszisztenst indított útnak a Kölcsey Ferenc Főgimnázium egészségügyi posztlíceuma. A diákok péntek délelőtt búcsúztak az iskolától, pedagógusaiktól, valamint Vitéz Carmen, Boga Katalin és dr. Maier Arnold évfolyamvezető tanároktól.

A szülőkkel és hozzátartozókkal zsúfolásig telt földszinti ebédlőben a maga és Pataki Enikő iskolaigazgató nevében Szilágyi Czumbil Judit aligazgató búcsúztatta a ballagókat.

„Érezzétek azt a bizalmat, amelyet mi, az útra bocsátó nevelők vetettünk belétek az idő alatt, amíg utatokon kísértünk eddig a pillanatig. A rátok váró feladatok, és az előttetek álló út nem könnyű, mégis reményre ad okot az, hogy olyan fiatal felnőtteket bocsát ki ma az iskola, akik tudatosan vállalják az utat, és olyan ismeretekkel indulnak el, amelyek segítik őket minden lépésükben. Az utat bizonyossá teszi a cél tudása. Keresztúthoz értetek ugyan, visszalépni nem lehet az ösvényen, de már látjátok a kijelölt irányt. Választott hivatásotok a legszebb: segíteni, gyógyítani, reményt adni. A szakmai tudáson túl mindig munkálkodjon ott bennetek a kibocsátó iskolátok jelmondata: Hass, alkoss gyarapíts!” — ezekkel a szavakkal indította útnak a ballagókat az aligazgatónő.

Ezt követően Boga Katalin évfolyamvezető búcsúzott az osztályközösségtől, majd a ballagók egyik diákja is ünnepi beszéddel mondott köszönetet az iskola pedagógusainak az elmúlt évekért.

A diákokat támogató orvosi gárda nevében dr. Vass Zoltán szólt a búcsúzókhoz.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Szolgáltatás
Szállítok kavicsot, homokot, szemetet. Tel.: 0741077706.
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
22 mérföld
Ma, 20:45
Egy külföldre kihelyezett elit CIA-ügynök (Mark Wahlberg) szigorúan titkos megbízást kap: egy rendőrtisztet kell kicsempésznie az országból, aki veszélyes információk birtokában van. A küldetés során mindössze 22 mérföldet kell megtenniük a reptérig, ahol különgép várja őket indulásra készen. Az odavezető út azonban koránt sem bizonyul simának: a taktikai egységnek korrupt rendőrökkel, profi bűnözőkkel és felfegyverzett helyiekkel is fel kell venniük a harcot, akik mind a titokzatos informátor k
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e önkénteskedni?
Igen, az iskolában kapcsolódtam be egy önkéntes programba.
Néha részt veszek önkéntes tevékenységekben, de ez eléggé rendszertelen.
Eddig még nem volt lehetőségem rá, de szívesen megtenném.
Nincs időm ilyesmire, így is alig marad szabadidőm.
Nem, az önkénteskedést nem nekem találták ki.
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. október 18.
Ha megtudja, hogy egy korábbi nézeteltérése félreértésből adódott, azonnal tisztázza a helyzetet és hozza helyre a korábbi harmóniát.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. október 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 fej kelkáposzta, 15 dkg főtt sonka, 15 dkg trappista sajt. A panírozáshoz: liszt, 2 db tojás, zsemlemorzsa, ...