Elbocsátották az újságírót alaptalanul vádoló orosz rendőröket
Utoljára módositva: 2019-07-16 15:22:47

Belső vizsgálat nyomán elbocsátották kedden a moszkvai rendőrség négy munkatársát, mert júniusban megkísérelték hamis bizonyítékok alapján rács mögé juttatni Ivan Golunov tényfeltáró újságírót.

A

Ivan Golunov újságíró

z orosz belügyminisztérium szerint az intézkedés a nyugat-moszkvai közigazgatási körzet rendőrparancsnokságát, azon belül a kábítószerosztály főmunkatársát, Gyenyisz Konovalovot és három munkatársát, Akbar Szergalijevet, Roman Feofanovot és Dmitrij Kozsanovot érinti.

A 36 éves Golunovot, a Meduza ellenzéki hírportál munkatársát június 6-án vette őrizetbe és bántalmazta a moszkvai rendőrség azt állítva, hogy hátizsákjában és lakásán kábítószert találtak. Az ügy széles körű, politikai hovatartozástól független felháborodást váltott ki Oroszországban. Felmerült ugyanis a gyanúja annak, hogy a hatóságok koholt vád alapján próbálták meg elhallgattatni az újságírót, aki cikkeiben gátlástalan uzsorásokról és egy, a temetkezési ágazatra rátelepedő szervezetről írt.

A bűnügyeknek az újságíró szerint moszkvai városi tisztségviselők és biztonsági szervek vezetői is részesei voltak. A kábítószerügyben Golunov mindvégig kitartott ártatlansága mellett. Az újságírót később kiengedték házi őrizetéből, az ellene emelt vádat pedig ejtette a bíróság.

A botrány nyomán Vlagyimir Putyin június 13-án leváltott két rendőrtábornokot: Andrej Pucskovot, a nyugat-moszkvai körzet parancsnokát és Jurij Gyevjatnyikot, a fővárosi kábítószerrészleg vezetőjét. Június 26-án lemondott Pucskov helyettese, Igor Petuhov, július 3-án pedig felfüggesztették beosztásából a nyugat-moszkvai rendőrparancsnokság kábítószerosztályának vezetőjét, Andrej Scsirovot.

A Golunov-ügyben a kiemelt esetekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) folytatja a vizsgálatot.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...