Elég jó szülő — elég jó gyermek

Belső szabadságunk része, hogy a saját szorongásainkkal és irreális elvárásainkkal, megfelelési kényszerünkkel is kezdjünk valamit. És jó volna, ha elfogadnánk gyermekünk karakterét, s nem próbálnánk erőszakosan olyanná faragni, amilyen úgysem tud lenni.

Ne akarjunk tökéletes szülők lenni, elég, ha „csak” elég jó szülők vagyunk; és ne akarjunk tökéletes gyermeket sem, elég, ha „csak” elég jó az a gyerek. Tömören talán így summázható dr. Vekerdy Tamás pszichológus-író, nagyszerű előadó és nem mellékesen négygyermekes apa a belső szabadság-szülő-gyermek kapcsolat speciális vetületeiről szóló előadásának (egyik) lényege. Jelen társadalmunk elvárásai a tökéletesség felé mutatnak, s korunkra jellemző, hogy mindenki a gyermeknevelés, illetve a szülőség tökéletes receptjét kutatja, hiszen a túlzott társadalmi elvárások minden eddiginél magasabb szintet ütnek meg — recept természetesen nincs, de némi tudatossággal és a gyermekeink egyedi testi-lelki, érzelmi igényeire való ráhangolódással „elég jó szülők” lehetünk. Tanuljuk meg önmagunkat és egymást tökéletlenségünkben szeretni, örömünket lelni az egyediség szabálytalanságaiban, és bizonyos derűs lazasággal (no meg sok humorral), nem pedig görcsös szorongással tekinteni a felmerülő nehézségekre — hiszen azokat úgysem úszhatjuk meg. Jó lenne, ha elfogadnánk a gyerek karakterét, és nem próbálnánk erőszakosan olyanná faragni, amilyen úgysem tud lenni; még akkor is, ha attól félünk: nem fog „érvényesülni” az életben. Persze előbb azt sem ártana tisztázni, egyáltalán mit jelent az, hogy „érvényesülni”. Ne engedjük a kor minden megbetegítő, ártalmas sajátosságát a bőrünk alá hatolni, tudatosan védjük belső szabadságunkat! Ezzel segíthetünk gyerekeinknek is abban, hogy érzelmi biztonságban és lelki egészségben nőhessenek fel. Természetesen az érzelmi biztonsághoz és lelki egészséghez sok egyéb másra is szükség van — például arra, hogy soha ne hazudjunk neki. „A gyermekkel mindenről kell és mindenről lehet beszélni, a megfelelő módon. Sajnos általános, hogy hazudunk a gyermeknek az ő 'megkímélése' érdekében — de ez a legrosszabb, amit tehetünk vele! A kamaszt pedig soha ne akarjuk szigorúan letiltani semmiről, még a cigarettáról sem, mert a szigorú letiltással csak képmutatásra fogjuk kényszeríteni. Pedig a kamasz mániákus igazságszerető — de a faggatott kamasz hazudni fog. Ne faggasd kamasz gyermekedet! Életkorának megfelelően a kamaszokat el kell engedni, s az elengedés folyamata közben ott kell állni mellette-mögötte, készen a segítségnyújtásra, szorongva persze, hiszen a szülei vagyunk, féltjük és aggódunk érte. Van szülői felelősség, és persze felelősek vagyunk gyermekünkért, de nem egyszerűen tiltásokkal, mert akkor csak ki fog játszani. Viszont a humor mindig hatékony a gyermekeknél, kamaszoknál. A felelősség ott lent kezdődik, magzati korban, amikor megvalósítom az érzelmi kötődést kettőnk között” — mondta Vekerdy az előadást követő, bő egyórás úgymond kötetlen beszélgetés során, melynek keretében a szakszervezetek művelődési házának nagytermét zsúfolásig megtöltő hallgatóság legkülönfélébb kérdéseire válaszolt. Kezdve az örökzöld témának számító együtt alvástól (a gyermek aludjon a saját ágyában és tegyük le ébren, hogy tanuljon meg elaludni, s ha hatszor jön ki/át a szülői ágyba, hatszor vigyük vissza!), a számítógép/tablet használatán át (8–10 éves korig ne engedjük „elektronikus bébiszitter”, azaz képernyő/monitor elé, s később is limitáljuk az időt!) a nagyszülői kényeztetésig (a nagyszülőket megváltoztatni reménytelen, harcba bocsátkozni velük fölösleges, csak elmérgesíti a helyzetet, okos kompromisszumokra kell törekedni) és testvérszeretetig (testvérkonfliktusok megoldására számtalan okos, humoros leszerelő megoldás van, viszont megparancsolt szeretetnél nagyobb gyűlölet nincs).

Szabó Kinga Mária