×
2020. 04 08.
Szerda
Dénes
13 °C
Derült
1EUR = 4.83 RON
1USD = 4.44 RON
100HUF = 1.34 RON
Szatmárnémeti

Életképes a szatmári sváb közösség

2020.02.19 - 10:36
Megosztas :
  • Életképes a szatmári sváb közösség

    Az Északi Színházban ma 14 órától Cord Meier-Klodt, Németország bukaresti nagykövete a Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendfokozatát adja át Johann Forstenheizlernek, a Német Demokrata Fórum észak-erdélyi szervezete tiszteletbeli elnökének. Vele beszélgettünk.

    — Amikor a gyermekéveiről kérdezik, mindig egyfajta szomorúság jelenik meg az arcán és a szemében. Mi ennek az oka?

    — Én egy ellopott gyerekkornak nevezem a gyermekéveimet, amit meghatároztak a háborús évek, majd a háború utáni meghurcoltatásokkal járó borzalmak. De vegyük sorban! 1941. április 26-án születtem Erdődön. Szakaszon laktunk, ott nevelkedtem. A születési helyem csak azért Erdőd, mert ott volt a legközelebbi szülészet. Édesapám krasznabélteki származású, édesanyám szakaszi. Szüleim 1925-ben kötöttek házasságot, hat gyerekük született, még négyen élünk. Egy húgom Budapesten, egy nővérem Erdődön, egy kilencvenéves nővérem Németországban és jómagam Szaniszlón.

    — Az ellopott gyerekkorból nagyon sok olyan rossz emlék maradt meg, amit sohasem lehet törölni. Mi az, ami a legjobban fáj?

    — 1945 januárjában előbb a nagyobbik bátyámat hurcolták el az akkori Szovjetunióba málenkij robotra, majd édesapámat. Édesapámat figyelmeztették, hogy rejtőzzön el valahova, amíg elmúlik a veszély, de ő bízott abban, hogy öt gyerek mellől nem viszik el az apát, miután az egyik fiát már elvitték. Két-három hét múlva mégis megtették. A négy tizennégy éven aluli gyerek otthon maradt édesanyánkkal. A család minden gondja-baja és a hét hektár föld megművelése édesanyánkra maradt. A háború utáni években is anyagi gondokkal küzdöttünk, különösképpen az 1946-ban bekövetkezett szárazság után. Ezekben az években a termény jelentős részét be kellett adni az államnak, és magas adót kellett fizetni. Azoktól a családoktól, akik nem tudták kifizetni az adót, vagy a termést beadni, elvittek mindent, ami a házukban volt.

    Édesapám két év után érkezett haza egy betegszállítmánnyal, miután a bányaomláskor két helyen eltört a lába, és fejsérülést szenvedett. Két-három évig képtelen volt a munkára. Halála előtt tíz évig volt ágyhoz kötve. A bátyám öt év múlva jött haza, nem sokkal később besorozták katonának, és újabb három évet töltött a szénbányában.

    — Ilyen nehéz körülmények között ragaszkodott ahhoz, hogy tanulhasson, és ebben az egész család segített.

    — Az elemi és általános iskolai tanulmányaimat Szakaszon végeztem 1948–55 között. Középiskolai tanulmányaimaz a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Líceumban végeztem, itt érettségiztem 1959-ben. Abban az időben nem a diák döntötte el, hol tanul tovább, hanem az iskola és a tartomány (ez esetben Máramaros tartomány) tanügyi bizottsága. Minden diák három szakot jelölt meg: én elsőnek az orvosit, másodiknak a jogot, harmadiknak a német-magyar szakot jelöltem meg, s a bizottság az utóbbit hagyta jóvá. Ma már határozottan állítom, hogy nem bántam meg, hogy a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanári karán szereztem diplomát. Az első két évben kaptam a tartományi ösztöndíjat, utána pedig az államit. Fontos volt, hogy jó eredményeket érjek el, mert ösztöndíj nélkül nem végezhettem volna el az egyetemet. Szüleimnek a nyugdíj alig volt elég a gyógyszerekre, testvéreim, akik dolgoztak, segítettek, hogy tudjak tanulni.

    — Mi történt az egyetemi évek után?

    — 1964 őszén Szaniszlóra helyeztek ki magyartanárnak. A német nyelv tanítását az iskolákban csak 1968-ban vezették be. Ettől kezdve kezdtem el német nyelvet tanítani a magyar és a román tagozaton. Egy év után megházasodtam, feleségül vettem az óvónőt. Két lányunk született: az egyik az USA-ban van, a másik Bukarestben él.

    — Az 1989-es változások mindenkiben felvillantották a reményeket. Önt hogyan érintették?

    — Az 1990-es évek az én életembe is hoztak változásokat. Februárban megalakult Szatmárnémetiben a Német Demokrata Fórum, s az elsők között iratkoztam be. Egy ideig még tanítottam (akkor már csak németet), de alelnöke lettem a Német Demokrata Fórum szaniszlói szervezetének 1994 októberéig, amikor megválasztottak a megyei szervezet elnökévé. 2017-ig töltöttem be ezt a tisztséget, ekkor vette át tőlem az elnökséget Johann Leitner. Johann Schwartz halála után vettem át az NDF észak-erdélyi régiójának a vezetését. 2016 novemberében egy német kulturális est alkalmával 75 éves koromban visszaléptem, ettől kezdve Josef Hölczli a regionális elnök. 1990-től napjainkig az NDF szinte valamennyi rendezvényén részt vettem szervezőként, de részt vállaltam a kiadói munkában is. Büszke vagyok arra, hogy részt vehettem a Johann Ettinger Német Líceum megalapításában, és annak első igazgatója lehettem.

    — A svábok meghatározó szerepet töltöttek be Szatmár megye életében, de ma már egyre kevesebben vannak.

    — A két világháború közötti időszakban még harmincöt-negyven ezer sváb élt a megyében, a második világháborút követő években viszont számuk lényegesen csökkent. Tudjuk, hogy milyen sorsa volt a háború után a német kisebbségnek: volt diszkrimináció, üldözés stb. Rohamosan elkezdett csökkenni a svábok létszáma, miután elkezdődött a kivándorlás az 1970-es években. Az utolsó népszámlálási adatok szerint körülbelül ötezren vallották magukat sváb vagy német származásúnak Szatmár megyében. Többnyire a fiatalok mentek el, az itthon maradt idősebbek gazdaságilag nem igazán tudtak fejlődni, a földjeiket beadták a mezőgazdasági társulásokba, és abból éltek, amit onnan kaptak. Az elvándorlás nemcsak Németország irányába történt, hanem faluról városra is. Ennek a következménye az, hogy falvak néptelenedtek el, nagyon sok sváb településen alig találunk svábokat. A másik probléma az, hogy a svábság nagy része elmagyarosodott, de olyanok is vannak, akik román közösségekbe olvadtak be.

    — Milyennek látja a szatmári svábok jövőjét?

    — Számbelileg csökkenve is életképes a szatmári német közösség. Sok fiatal tanúsít érdeklődést a gyökerek és a német kultúra iránt, akár tagjai az NDF-nek, akár nem. Az utóbbi harminc év során gyakran lehetett tapasztalni, hogy nemcsak a svábok vettek részt a kulturális életben, hanem nagyon sok szimpatizáns is. Minden ember számára — bármilyen nemzetiséghez tartozik — fontos, hogy honnan származik, hova vezethetők vissza a gyökerei. A sváb nyelvet lassan a sírba viszik magukkal az öregek, nem kell hagyni, hogy a sváb kultúra is erre a sorsra jusson.

    Elek György

    Cookie