Elfogadták a béketervet
Utoljára módositva: 2014-08-28 09:50:15

A minszki csúcstalálkozó résztvevői szerint történt előrelépés a megbeszélést követően az ukrán válság rendezése érdekében, míg orosz újságírók szerint semmi új dolgot nem hozott a találkozó.

 

Vlagyimir Putyin (balról) és Petro Porosenko újabb találkozója sem hozott jelentős változást

Petro Porosenko ukrán államfő közlése szerint a minszki találkozó résztvevői elfogadták az általa előterjesztett béketervet a kelet-ukrajnai konfliktus megoldására, és tervet készítenek arra, hogy a lehető leghamarabb tűzszünet legyen. A megbeszélések „nagyon nehezek és összetettek voltak” — tette hozzá újságíróknak nyilatkozva, miután két órán át négyszemközt tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Putyin a sajtó képviselőinek elmondta: Porosenkóval egyetértettek abban, hogy azonnal véget kell vetni a vérontásnak, és el kell kezdeni a konfliktus politikai megoldását. Hozzátette azonban, hogy a tűzszünet megvalósításáról nem tárgyalt az ukrán elnökkel, mert — mint állította — Oroszország nem része a konfliktusnak. A tűzszünetről Ukrajnának kell megállapodnia a szakadárokkal — szögezte le. „Oroszország a maga részéről minden lehetséges módon támogatni fogja ezt a békefolyamatot, amint elkezdődik” — jelentette ki Putyin. Kijev kedd hajnalban jelentette be, hogy orosz katonai ejtőernyősöket fogtak el ukrán területen. Putyint ezzel kapcsolatban is kérdezték. Úgy tűnt, hallgatólagosan elismerte, hogy orosz katonák kerültek ukrán területre, de hozzátette: lehetséges, hogy egy határ menti járőr tagjai eltévedtek. „Ukrán katonák is tévedtek már orosz területre” — vágott vissza. Putyin szerint megállapodtak arról is, hogy tárgyalnak az Ukrajnába irányuló orosz gázszállítás újraindításáról. „Folytatnunk kell a párbeszédet az energiáról, beleértve a gázszállítási problémákat. Őszintén szólva ez egy összetett ügy, zsákutcába jutott, de beszélnünk kell róla” — mondta. Az orosz államfő továbbá kijelentette: Moszkvában célszerűnek tartanák azt, ha nem csak megőriznék, hanem jelentősen növelnék a vámunió és Ukrajna együttműködését. Szerinte ugyanakkor mindez kérdéses, ha valóban hatályba lép az Európai Unió és Ukrajna társulási szerződése. A négyszemközti találkozó előtt többoldalú megbeszélések folytak hat órán keresztül Fehéroroszország, az Európai Unió, Oroszország, Ukrajna és Kazahsztán között az ukrajnai válság megoldásáról. Ezekről a megbeszélésekről a vendéglátó, Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő azt mondta, hogy „nehezek” voltak, Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője pedig azt, hogy „őszinték, de pozitívak”.

 

Semmi új

 

Orosz lapok ugyanakkor úgy tartják, hogy Putyin és Porosenko elbeszéltek egymás mellett a minszki csúcstalálkozón. Az újságírók szerint a két elnök, ha nem is hallgattatta el a fegyvereket, legalább elindította a tárgyalásokat. Az orosz újságok szerint, a minszki csúcstalálkozó után Oroszország és Ukrajna sokkal távolabb került egymástól, mint előtte volt. Porosenko az országok területi egységének tiszteletben tartására hívta fel a figyelmet, beleértve Ukrajnát is, és a Krím visszaadását követelte. Putyin — így az orosz hatalom — számára a Krím elcsatolása ugyancsak „befejezett történet”, mint Ukrajna számára a döntés az uniós csatlakozási folyamat mellett — írják a lapok.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
A Lego Ninjago film
Ma, 12:30
Ninjago csöpp szigetét rejtélyes ellenség ostromolja. Még szerencse, hogy hat legyőzhetetlennek tűnő nindzsa minden éjszaka harcba száll, és meghökkentő fegyverarzenálja segítségével visszaveri az ellenséget. De kik lehetnek ők? Senki sem tudja. És nem is sejti, hogy az éjszakai szuperharcosok nappal egész másfajta ellenséggel küszködnek. Ugyanis osztálytársak a helyi gimiben, és a középiskolások egyszerű, ám sok küzdelemmel teli hétköznapjait próbálják túlélni.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
A Lego Ninjago film
Ma, 14:30
Ninjago csöpp szigetét rejtélyes ellenség ostromolja. Még szerencse, hogy hat legyőzhetetlennek tűnő nindzsa minden éjszaka harcba száll, és meghökkentő fegyverarzenálja segítségével visszaveri az ellenséget. De kik lehetnek ők? Senki sem tudja. És nem is sejti, hogy az éjszakai szuperharcosok nappal egész másfajta ellenséggel küszködnek. Ugyanis osztálytársak a helyi gimiben, és a középiskolások egyszerű, ám sok küzdelemmel teli hétköznapjait próbálják túlélni.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Kingsman: Az aranykör
Ma, 16:30
Ha a világot valami rettenetes baj, világuralomra törő főgonosz vagy más efféle rémség fenyegeti, akkor sem kell félnünk: van szakember, aki megállítja a gonoszságot. A Kingsman közelharcra és rejtvényfejtésre egyaránt tökéletesen kiképzett, úriember ügynökei majdnem mindig tudják, mi a teendő. De néha a "majdnem mindig" is kevés. Az új ellenség (Julianne Moore) természetesen világuralomra tör, valószínűleg őrült, és biztosan lángész: sikeresen csapdába csalja a Kingsman-csapatot, és felrobbantj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Kingsman: Az aranykör
Ma, 21:40
Ha a világot valami rettenetes baj, világuralomra törő főgonosz vagy más efféle rémség fenyegeti, akkor sem kell félnünk: van szakember, aki megállítja a gonoszságot. A Kingsman közelharcra és rejtvényfejtésre egyaránt tökéletesen kiképzett, úriember ügynökei majdnem mindig tudják, mi a teendő. De néha a "majdnem mindig" is kevés. Az új ellenség (Julianne Moore) természetesen világuralomra tör, valószínűleg őrült, és biztosan lángész: sikeresen csapdába csalja a Kingsman-csapatot, és felrobbantj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 23.
Kerülje ma a stresszel járó helyzeteket, mert jót tenne végre egy kis nyugalom. Inkább a jövőről álmodozzon, mint hogy a múltat idézgesse!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...