Elhunyt Kincses Imre
Utoljára módositva: 2014-07-06 16:00:02

Hatvanöt éves korában elhunyt Kincses Imre, a Szatmárnémeti Olimpia FC legendás labdarúgócsapatának a középcsatára.

Kincses Imre (1949–2014)

Családja szerint az edzőként is jeleskedő sportembernél tavaly diagnosztizáltak agydaganatot. Pénteken töltötte 65. életévét, de ezt már nem tudták megünnepelni, szombaton ugyanis elhunyt. „Egy nagyon jó játékos volt – emlékezett vissza egykori csapattársa, Both Gábor, akivel együtt rúgták a bőrt az Olimpiánál 1968-tól. – Sajnos a hetvenes években volt egy nagyon súlyos sérülése, eltört a lába, amely keresztül vágta a karrierjét. Ha az nem történik be, biztos sokra vitte volna a futballban” – tette hozzá. Kincses Imre tagja volt a legendás csapatnak is, amely a hetvenes években a román élvonalban játszott. Miután szögre akasztotta a stoplist, a nevelőklubjánál maradt edzőként. Többnyire ifijátékosokat nevelt, rövid ideig a felnőttcsapatot is irányította. Öt évvel ezelőtt vonult nyugdíjba.

Kincses Imrét hétfőn a szatmárnémeti Mátyás király utcai temetőben helyezik örök nyugalomra a 14 órakor kezdődő szertartáson.

A Szatmári Friss Újság szerkesztősége őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak.

Archív felvétel

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Mamma Mia! Sose hagyjuk abba
Ma, 19:05
Tíz évvel azután, hogy a Mamma Mia! több mint 600 millió dollár bevételt hozott világszerte, visszatérünk a varázslatos görög szigetre, Kalokairire ebben az új musicalben, mely szintén az ABBA dalaira épül. A film ide-oda ingázik az időben, és megmutatja, hogy a múltbéli kapcsolatok miképp hatnak a jelenre. Így az eredeti szereplőkhöz csatlakoznak fiatal énjeik, köztük a fiatal Donnát alakító Lily James (A legsötétebb óra, Nyomd, Bébi, nyomd!, Downton Abbey).
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
A védelmező 2.
Ma, 21:20
Amerikai fantasztikus thriller, akciófilm, krimi
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit szólsz a 2018-as világbajnokság eredményéhez?
Várható volt, megérdemeltem nyertek a franciák
A horvátok jobbak voltak
Mindegy volt, ki nyeri
Nem néztem a VB-t
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. július 22.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...