Elhunyt Vekerdy Tamás
Utoljára módositva: 2019-10-09 14:15:54

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Vekerdy Tamás pszichológus, író, a Waldorf-pedagógia egyik fontos magyarországi képviselője.

  

A halálhírt Vekerdy Tamás hivatalos Facebook-oldalán tudatták.
    Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait az ELTE jogi karán végezte 1954 és 1958 között.
    A jogi pálya nem vonzotta, így a Nemzeti Színházhoz került statisztának, emellett házitanítóskodott. Akkoriban kezdett el járni a Török Sándor köré csoportosuló társaságba, amelynek estjein az antropozófia atyjának, Rudolf Steinernek életműve volt a központi téma, akkor találkozott először a Waldorf-pedagógia módszereivel is. 1959-ben a Család és Iskola című lapnak lett munkatársa, közben elvégezte a BTK pszichológia szakát, ahol 1967-ben kapott diplomát. Diplomamunkáját a japán nó színháztörténet kiemelkedő alakjáról, Zeami mesterről írta.
    Ádám Ottó a Színművészeti Főiskolára hívta óraadó tanárnak színészpszichológiát oktatni 1969 és 1972 között, emellett dolgozott nevelési tanácsadóban és részt vett Mérei Ferenc szemináriumain, ahol pszichodrámát, pszichodiagnosztikát tanult. 1982-től az Országos Pedagógiai Intézetbe, az Iskolafejlesztési Központhoz került, több tanulmányt írt a magyar iskolarendszerről.
    Érdeklődése teljes egészében a személyiségközpontú Waldorf-pedagógia felé fordult, pályája további részében minden tudását és energiáját ennek hazai megismertetésére, elterjesztésére és oktatására fordította. Részt vett 1987-től 1991-ig Solymáron a Waldorf-óvoda és iskola megszervezésében, 1991-től pedig a nappali Waldorf-tanárképzés szervezője és vezetője. 1998 és 2002 között az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság elnöke volt, 1999-től a Pedagógus-továbbképzési Központ igazgatója.
    Szakmai cikkei, tanulmányai több folyóiratban is megjelentek, sorra adták ki a gyerekekkel, iskolákkal foglalkozó könyveit. Szépirodalmi művei közül sikert arattak a Borisz és Gleb, a Jelenetek Rákóczi életéből, a Családom történeteiből, a Zsidó könyv és a Széchenyi című munkái is. 2003-ban Vekerdy címmel interjúkötetben vallott családjáról, pályájáról, a művészettel kapcsolatos élményeiről.
    Munkásságát több díjjal is elismerték: 1996-ban az oktatáskutatóknak járó Kiss Árpád-díjat vehette át, 2000-ben Budapestért Díjat, 2006-ban Pro Scholis Urbis-díjat, 2014-ben Hazám-díjat kapott. 2018-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia címzetes tagjává választották.

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 17.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...