×
2024. 05 08.
Szerda
Mihály
14 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Vidék

Elkészült az ákosi roma baptista gyülekezet honlapja

2014.04.03 - 12:58
Megosztás:
Elkészült az ákosi roma baptista gyülekezet honlapja

Nemrégiben készült el az ákosi roma gyülekezet honlapja, mely a következő linken érhető el: http://akosibaptistaroma.weebly.com. A híreken kívül fényképek, videók is megtekinthetőek.

 

A nemrégiben elkészült weboldalon található rövid ismertető szerint az ákosi roma baptista gyülekezet 1993-ban alakult 10 taggal, s azóta az Istenben hívők élete gyökeresen megváltozott s az évek során a gyülekezet taglétszáma egyre gyarapodott. 2001-ben imaházat építettek, s 2012-ben Isten újból különleges módon munkálkodott az ákosi gyülekezetben: több mint százan jelezték, hogy szeretnének megtérni, és követni az Úr Jézus Krisztust. A következő év, azaz 2013 májusában 76 új tag merítkezett be, és a gyülekezetnek már több mint 230 bemerített tagja van. Ugyancsak tavaly történt, hogy egy új épületszárnnyal bővült a már meglévő imaház. Ennek hivatalos megnyitója decemberben volt.

 

Fényképes krónika

 

A világhálón a http://akosibaptistaroma.weebly.com/ címen érhető el az oldal. Ezen a gyülekezeti élet hírein kívül a bemerítésekről, az ákosi imaházról az új épületszárny építéséről készült fényképek, videók teszik érdekesebbé az oldalt. Erre kattintva az évek során megőrzött felvételeken láthatóak a roma táborokban készült felvételek is, melyekben gyermekek és tinik számára tartottak tartalmas programokat a szervezők. Az országos roma női csendesnap pillanatait is megörökítették, ugyanúgy, mint a roma lányok és nők számára szervezett tanfolyamok mozzanatait is. Látható, amint varrógéppel tanulnak varrni a lányok, asszonyok, vagy kézimunkáznak, kötnek. Emellett a háztartásokban hulladéknak számító rongyokat is megtanulják hasznosítani, például rongyszőnyeget készítenek. S természetesen nem marad ki a sütés-főzés alapfortélyaival való ismerkedés sem.

Karikás Enikő