×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
8 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Elkezdődött az írásbeli

2014.06.30 - 19:35
Megosztás:
Elkezdődött az írásbeli

Közepes nehézségűnek ítélték a román írásbeli tételeket az általunk megkérdezettek.

Megkönnyebbülten jött ki a vizsgázók többsége tegnap a román írásbeliről. A diákok és a pedagógusok egybehangzó véleménye szerint a tantervnek megfelelő, közepes nehézségű tételeket adtak az érettségizőknek. Roxana Kaitar, a Kölcsey romántanára elégedetten nyilatkozott a feladatokról, úgy vélte, nem okoz komoly problémát a magyar tagozaton végzetteknek sem a vizsga, melyet közepesnek, illetve könnyűnek ítélt. Idén a humán és a reál tagozatosak nem ugyanazokat a tételeket kapták, a minisztérium szerint utóbbiak számára egyszerűbb feladatokat igyekeztek adni. Pásztor Oszkár, aki filológia szakon végzett a Kölcseyben, elmondta, bízik egy átmenő osztályzatban. Mint megtudtuk, a humánosok első feladatként egy szöveget kaptak, mely két szerelmesről szólt, ebből kellett egyes motívumok kapcsán kérdésekre válaszolniuk. A második tételnél érvelő szöveget kellett írniuk, melynek témája az volt, hogy a különféle foglalkozások miként segítették őket a tanulásban. A harmadik feladat verselemzés volt – Tudor Arghezitől, Nichita Stănescutól vagy Ion Barbutól választhattak egy alkotást, melynek mondanivalójáról kellett véleményt megfogalmazniuk, illetve arról kellett értekezniük, hogy a szerző miként vélekedik az élet értelméről. Hozzátette, ettől a vizsgától tartott leginkább, így örül, hogy túl van rajta. Pásztor Oszkár azt is elárulta lapunknak, hogy szakácsképzőbe készül Budapestre, ahová föl is vették még tavasszal. Nemes Szilárd, aki szintén a Kölcseyben végzett, természettudományok szakon, érdeklődésünkre szintén optimistán nyilatkozott. Mint elmondta, a reál szakosoknak Eminescu-verset kellett elemezniük, valamint arról a korról kellett írniuk, melyben a költő élt és alkotott. Az első tétel hasonló volt ahhoz, melyet a humánosok kaptak, míg a második feladat abból állt, hogy véleményt kellett mondaniuk az egészséges életmód népszerűsítését célzó kampányokról. Nemes Szilárd, mint megtudtuk, a matek írásbelitől tart a leginkább az érettségi vizsgái közül, azonban bízik a sikerben, hogy már idén megkezdhesse tanulmányait a marosvásárhelyi orvosi egyetemen.

Babos Krisztina