×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
7 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.27 RON
Olvasó hangja

Élményekkel gazdagon telt a gitártábor

2017.07.18 - 15:26
Megosztás:
Élményekkel gazdagon telt a gitártábor

Az idei — már az ötödik — gitártábor, megszokott nevén a SzánTold július 12-én zajlott Tasnádszántón ,,Indulj és menj” mottóval. Ebben az évben 85 fiatal érkezett úgy a szatmárnémeti, mint a nagyváradi egyházmegyéből.

A megérkezés napja nagyon izgalmas volt mind a visszajáró táborozóknak, mind pedig az új tagoknak. A regisztráció, illetve a nagy ölelések és boldog viszontlátások után elkezdődött a nyitó szentmise, amit ft. Böcskei László püspök mutatott be, és melyen a Tasnádszántói Kis Szikra együttes szolgált. Kiemelendő, hogy ez volt eddig az egyetlen év, melynek folyamán a Szabadkai Ébredés együttes pontosan megérkezett a szentmisére, Isten segítségével nem akadtak olyan problémák az úton, amelyek miatt késtek volna. A szentmisét követően megvacsoráztunk, illetve meggyújtottuk a tábortüzet, majd ekörül énekeltünk, ugyanakkor elkezdtük az angyalka-bárányka játékot, mely már hagyományossá vált a tábor életében. Villanyoltás után még sokan beszélgettek, felelevenítették az emlékeket, barátságok szövődtek.

A csütörtöki nap telve volt kalandokkal és fáradtsággal, azonban boldog pillanatokkal is. A reggelit követően elkezdődtek a műhelymunkák, melyek folyamán a táborozók gitártudásuk szempontjából három csoportra voltak osztva: „atomkezdők”, kezdők, illetve haladók. Boldogsággal töltött el, hogy míg az eddigi évek folyamán a legtöbben az „atomkezdők” csoportjában tanultak, most a legtöbb táborozó a kezdők csoportját gazdagította, így mutatva azt a fejlődést, amit az évek folyamán elértek. A haladók csoportjában is egyre többen lettek, itt voltak azok a fiatalok is, akik nem csak akusztikus gitáron játszottak, hanem basszus-,illetve elektromos gitáron is, ugyanakkor azok is itt voltak, akik a hangjukkal dicsérték az Urat. A műhelymunkákat követően elkezdődött az akadályverseny, ami mind fizikailag, mind szellemileg megdolgoztatta a résztvevőket. Tasnádszántó majdnem minden utcáját meglátogatták, miközben különböző feladatokat kellett elvégezniük: almahalászást, találós kérdések megfejtését, tündér felébresztését, vízhordást, különböző stílusokban való éneklést, cukorkakeresést, élőszobor-készítést, szelfizést a templom különböző pontjain, illetve verskiötlést. Ez mintegy 3 és fél órát vett igénybe, mely bár fárasztó volt, mégis mosollyal az arcukon tértek vissza a táborozók. A szentmisei szolgálatot e napon a tanárok végezték, majd a vacsora elfogyasztását filmvetítés követte, mely a templomban kapott helyet. Az Életem a szörf című film lett bemutatva, mely izgalmas és egyben tanulságos is volt. Kedvenc mondatom az volt, amit a főszereplő, Bethany mondott egy fontos verseny előtt: ,,Ne könnyű legyen, hanem lehetséges.”

A pénteki napon a lelki életre tevődött a hangsúly, a reggeli szentmisét, illetve a műhelymunkákat követően Majoros Tibor váradi ifjúsági referens tartott előadást, aki saját tapasztalataival, életszemléletével próbált számunkra irányt mutatni. Elmagyarázta, hogy a küszöbön megállni nem a helyes megoldás, hiszen ha bezáródik előttünk az ajtó, mi kint maradunk. Ez az előadás volt a ráhangolódás a kiscsoportos beszélgetésre, melyen két kérdést beszéltek meg a csoporton belül: mi volt az az esemény, ami közelebb vitt Istenhez, illetve mi az az egy dolog, ami meggátol, hogy még közelebb kerüljünk hozzá? A szokásokat követve a kiscsoportok ebben az évben Szent Lászlóról szóló különböző történeteket kaptak, melyeket a záróesten be kellett mutatniuk egy 5–10 perces előadásban. A nap csúcspontja mégis az esti szentségimádás volt, melyen két tanúságtételt hallhattunk és különböző elmélkedéseket is, ugyanakkor gyónási lehetőség is adódott. Hogy a móka a pénteki napból se maradjon ki, az este folyamán kiscsoportos megmérettetés is volt az Activity társasjáték által. A résztvevőkben felébredt a versenyszellem, ám mégis inkább a szórakozásra tevődött a hangsúly, hiszen egyik csoport sem veszíthetett, az egyedüli vesztesek azok voltak, akik nem voltak jelen a táborban. A legviccesebb az volt, amikor az egyik csoport tagja le kellett rajzoljon egy függönyt, mi pedig gyerekbiciklinek néztük.

Az utolsó előtti napon lehetőségünk nyílt a gitározni tanulás mellett kézműves foglalkozáson is részt venni. A záróesti program, mint minden évben, nagyon nehezen indult, hiszen a rossz idő megint megfenyegetett, hogy esetleg elmaradnának a bemutatók a falu lakói előtt, illetve a koncert, de minket ez nem tudott megijeszteni. Istennek hála a rossz idő pont jókor fordult jóra, ugyanakkor a fű is megszáradt, így a csoportok bemutatása alatt a táborozók nyugodtan játszhattak lovat, szamarat, illetve halottat, mert nem lettek sárosak. A bemutatásokat követően eljött a várva várt Ébredés-koncert, ami szabadtéren került megrendezésre. Bár hideg volt, ez nem állított meg senkit abban, hogy táncoljon, együtt dicsérje velük Istent. A tábor alatt begyakorolt táncok is itt kerültek bemutatásra, az estet pedig a lampioneregetés zárta le.

A vasárnapi szentmise, a zárómise csodálatosra sikeredett. Ennek folyamán mutatta meg minden táborozó a fejlődését, amit elért, a templom zengett a 85 tanuló, illetve a tanárok gitárjátékától, illetve énekhangjától. Nagyon sokan jöttek el erre az alkalomra, a templom teljesen megtelt, ugyanakkor a templomon kívül is helyett lehetett foglalni, a hangosítás segítségével ugyanis kint is tisztán hallatszott a benti dicsőítés. A mise után zárult le az angyalka-bárányka játék, melynek folyamán mindenki megtudhatta, ki vigyázott rá egész tábor alatt. Sajnos ezek után a program véget ért, az Ébredés zenekar összepakolt, és indult is volna haza, ha a táborlakók nem állták volna el az utat, így „kényszerítve” őket, hogy maradjanak. Persze ez csak időhúzás volt, hiszen még várt rájuk 330 km, amit a nap folyamán meg kellett tegyenek. Az ő távozásukat követően a táborlakók is hazamentek, könnyekkel a szemükben búcsúztak el egymástól.

Külön köszönet az Ébredés együttesnek, akik fáradságot nem kímélve jöttek el újra hozzánk tudásukat átadva, rengeteg türelemmel. Ők már nem vendégek Tasnádszántón, hanem hazajönnek hozzánk. Mindent nagyon köszönünk mindenkinek, aki lelkileg, anyagilag, fizikailag hozzájárult a tábor sikeréhez, Isten fizesse meg százszorosan. Mi már nagyon várjuk a következő tábort. És ti?

 

Juszel Petra résztvevő