Élő adásban akasztotta fel magát a nő
Utoljára módositva: 2014-03-07 12:51:27

Felakasztotta magát egy népszerű dél-koreai televíziós valóságshow egyik női szereplője, akinek holttestére a műsor helyszínéül szolgáló épület fürdőszobájában találtak rá.

A rendőrség szerint a jelek arra utalnak, hogy a nő egy hajszárító zsinórjával akasztotta fel magát. A dél-koreai sajtóban a párkereső műsor szereplőinek állítólagos érzelmi sanyargatásával és megalázásával kapcsolatos kérdések merültek fel. A műsor producere részvétét fejezte ki a játékos halála miatt, azt azonban tagadta, hogy a nő túl nagy nyomásnak lett volna kitéve – adta hírül a BBC News. A Jjak (Társ) című műsorban hét férfi és öt női játékos versenyez egymással randevúkért. A szereplők a Lovetown (Szerelemváros) nevű épületben laknak, amelynek a fürdőszobát kivéve minden helyiségét kamerákkal szerelték fel. A dél-koreai lapok szerint a műsor arról híres, hogy előszeretettel teremt érzelmi feszültséget a játékosok között, akiknek például egyedül kell asztalhoz ülniük, ha randipartnereik elutasítják őket. A rendőrség szerint a 29 esztendős nő, akit mindössze családneve (Jeon) alapján azonosítottak, egy üzenetet hagyott hátra, amely szerint az élete tele volt traumával és véget akart vetni neki. A hatóságok a műsor producereit és a többi versenyzőt is kihallgatják az öngyilkosság lehetséges oka után kutatva. A nő holttestének megtalálást követően a valóságshowt sugárzó SBS csatorna levette a műsorról a program soron következő részét. A fejlett világ országai közül Dél-Koreában a legmagasabb az öngyilkossági ráta. A helyi kormány legfrissebb statisztikai adatai szerint az elmúlt két évtizedben megháromszorozódott az öngyilkosok aránya és jelenleg 100 ezer emberre 28 eset jut.

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Ingatlan
Eladó 78 ár beltelek a Vetési úton. Tel.:...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. február 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 25 dkg csicseriborsó, 1 l zöldségleves-alaplé, 2 db burgonya, 1 szál póréhagyma, 2 gerezd fokhagyma, olívaolaj, só, bors, ...