×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
7 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Előadás Börvelyben

2017.11.25 - 13:04
Megosztás:
Előadás Börvelyben

November 26-án, 18 órától a Börvelyi Református Templomban adja elő Varga Sándor, a Harag György Társulat börvelyi kötődésű színművésze az Én, Károli Gáspár című monodrámát.

 

Az előadásnak október 31-én volt a bemutatója, ezzel tisztelgett és tiszteleg a társulat a reformáció 500. és a magyar reformáció 450 éves évfordulója előtt.

Tóth-Máthé Miklós kortárs drámaíró Én, Károli Gáspár című monodrámájának rendezője Bessenyei István, a Harag György Színtársulat örökös tagja. A próbafolyamat során a készítők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az előadás ne csak színházi körülmények között, hanem alternatív színhelyeken, például templomokban is előadható legyen.

A börvelyi fellépés egy sorozat kezdete, az elkövetkezőkben a tervek szerint újabb vidéki helyszíneken lesz látható az előadás.