Előadás Budapest ostromáról

A Szent István Kör már több előadásban emlékezett meg a II. világháború eseményeiről. Budapest ostromának a 75. évfordulója alkalmából Póti Eduárd János történelemtanár tartott előadást.

A szerda délutáni előadás helyszíne a Szatmárnémeti Református Gimnázium díszterme volt, ahol dr. Szőcs Péter, a Szent István Kör elnöke ismertette a téma fontosságát.

Póti Eduárd történelemtanár, a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatója több szempontból mutatta be Budapest ostromának csaknem három hónapos eseményeit, a védelem hősies kitartásának körülményeit és lehetőségeit a fővárosnak és lakóinak a pusztulása közepette. Póti az ostrom előzményeinek a bemutatásával indította előadását. Megemlítette a sztálingrádi csata utáni fordulatot, azt, hogyan készültek a tengelyhatalmak a keleti frontról való visszavonulásra. Megemlítette, hogy 1943-tól ez a visszavonulás egyre gyorsabb ütemű lett, ugyanis a szovjet erők átvették a kezdeményezést. Szó esett Románia kiugrásáról, beszélt az alföldön történt októberi harcokról, amikor a páncélos csaták során Debrecen és Szolnok környékén próbálták fenntartani a szovjet erőket. Ez tökéletes volt időhúzásnak, mert ha a veszteségeket nézzük mindkét oldalon, elmondhatjuk, hogy a németek egy elhárító sikert értek el, de a szovjetek is azt mondták, hogy győztek, bár nagyon sok katonát veszítettek el. Az előadó rátért arra is, hogyan jutottak el Budapest ostromához, a történelemnek igazán csak felvethető, de tudományosan nem tárgyalható kérdésére, hogy elkerülhető lett volna-e Budapest ostroma. Itt inkább arra tért ki, hogy miért volt szükség Budapest ostromára, miért látta jónak Adolf Hitler, hogy Budapestet novemberben erőddé nyilvánítsa, Sztálinék pedig miért látták úgy, hogy feltétlenül szükséges Budapest ostrommal való bevétele. Póti felsorolt néhány katonai megfontolást, majd kitért arra, hogy a szovjetek menetből próbálták elfoglalni Budapestet. Két kísérletük is kudarcba fulladt, amíg eljutottak decemberig, amikor úgy döntöttek, hogy december 20-án ostromgyűrűbe fogják a várost, és módszeresen fogják felszámolni az ott található ellenállást. Póti arról is beszélt, hogyan élte meg Budapest lakossága az ostromot, kiemelve egy-két beszámolót, amelyekből kiderül, hogy mennyire váratlanul érte a budapestieket az ostrom, még akkor is, ha tudták, hogy közeledik a szovjet hadsereg. Majd arról beszélt, hogy mit jelent igazából a gyakorlatban egy ilyen típusú ostrom, mit jelent a helységharcnak a fogalma, hogyan kell ezt a típusú harcot elképzelni, milyen taktikát használhatnak a támadók, és milyet a védők. Igyekezett érzékeltetni a házról házra történő harc brutalitását. Végül eljutott a január 17-i naphoz, amikor Pest elesett, s vele együtt a pesti hídfő is, ezt követően csak Buda maradt védekezésül. Végül egy gyakorlati mérleget vont, hogy milyen veszteségeket okozott maga az ostrom. Szó esett Budapest ostromának emlékezetéről olyan szinten, hogy két végletről beszélnek a történészek: az egyik hőssé emeli azokat, akik részt vettek a kitörésben, mások viszont azt mondják, hogy a kitörés parancsmegtagadás volt, nem kell hősöknek tekinteni az ott harcolókra, a kitörni próbáló katonákra és civilekre.

Elek György