Elrabolták egy norvég milliárdos feleségét, és váltságdíjat követelnek érte
Utoljára módositva: 2019-01-10 08:52:13

Elrabolták tavaly október végén egy norvég milliárdos feleségét, és a 68 éves asszonyért váltságdíjat követelnek – értesült a helyi média szerdán.

Az ország 172. leggazdagabb emberének számító Tom Hagen ingatlanmágnás feleségének, Anne-Elisabeth Falkevik Hagennek október 31-én veszett nyoma – számolt be a Verdens Gang (VG) című norvég napilap.

A 68 éves Tom Hagen vagyona a Kapital című norvég gazdasági folyóirat becslése szerint 1,7 milliárd norvég korona (558 milliárd forint). A befektető 70 százalék tulajdonrésszel rendelkezik az Elkraft áramszolgáltatóban, amelynek alapító tagja.

A VG szerint 9 millió euró (mintegy 2,9 milliárd forint) váltságdíjat követelnek az asszonyért kriptovalutában. Az Aftenposten című lap úgy tudja, hogy a nő fogva tartói azzal fenyegetőztek, hogy megkínozzák az asszonyt, ha nem kapják meg a pénzt. A feltételezett túszejtőkkel korlátozott a kapcsolat – írta az újság.

Az emberrablások, túszejtések kifejezetten ritkák a gazdag skandináv országban, ahol a bűncselekmények száma meglehetősen alacsony.

A norvég rendőrség a személyazonosság közlése nélkül megerősítette, hogy a feltételezések szerint elraboltak egy hatvanas évei végén járó asszonyt Oslótól 20 kilométerre fekvő lörenskogi otthonából.

Forrás: https://www.lokal.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Alelnök
Ma, 21:10
Az Oscar-díjas és igen szórakoztató A NAGY DOBÁS-ban Adam McKay író-rendező a 30-as évekbeli nagy gazdasági világválság óta a legnagyobb pénzügyi összeomláshoz vezető Wall Street-i trükközésről rántotta le a leplet. Új filmje, az ALELNÖK egy újabb igaz sztorit vázol: a jelenkori amerikai politika egyik legzárkózottabb és legtitkolódzóbb elméjét, Richard Bruce (Dick) Cheneyt állítja a középpontba, Christian Bale újabb nagy átalakulást prezentáló alakításában. Szereplőtársai Amy Adams, Steve Carel
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen filmeket nézel szívesen a moziban?
Vígjáték
Horror
Sci-fi
Romantikus
Nem járok moziba
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. február 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 dkg élesztő, 3 dl tej, 1 tk. cukor, 50 dkg liszt (+ a szóráshoz), 2 tojás sárgája, ...