×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Elsejétől költözik a színház

2013.10.11 - 11:04
Megosztás:
Elsejétől költözik a színház

Az önkormányzat ígérete szerint november 1-jéig megkötik a bérleti szerződést a színház és a Szakszervezetek Művelődési Háza között.

 

Úgy tűnik, megmozdultak végre a színház ügyében illetékesek, így hamarosan újra megfelelő körülmények között, fűtött termekben próbálhatnak majd a színészek, és a nézőknek sem kell fázniuk, ahogy a múlt hét végén a magyar színtársulat 60. évfordulója alkalmából szervezett ünnepség résztvevőinek. Portálunk érdeklődésére Gyüre Lajos, a Szakszervezetek Művelődési Házának igazgatója elmondta: szerdán ült le tárgyalni Dorel Coica polgármesterrel, valamint a négy színházigazgatóval az átköltözés részleteinek megbeszélése végett. Mint megtudtuk, Coica azt ígérte, hogy személyesen felügyeli majd, hogyan mennek a dolgok, mivel nem tartja normálisnak azt, hogy október közepén egy közintézmény fűtés nélkül van. Gyüre Lajos szerint abban állapodtak meg, hogy az elmaradt adminisztratív munkát novemberig befejezik, a színház pedig elsején kezdheti a költözködést. Amint arról beszámoltunk, a színház épületének felújítása valószínűleg már novemberben elkezdődik, így hamarosan át kell költözniük a Szakszervezetek Művelődési Házába, ahol az önkormányzat által végrehajtott beruházások (fűtési rendszer felújítása, nyílászárók cseréje) gfejében működhetnek a renoválás ideje alatt. A költözködés azonban mindeddig nem történt meg, annak ellenére sem, hogy a színház kazánja felmondta a szolgálatot, így fűtetlen termekben kénytelenek próbálni. Az ügy azonban most — részben talán a lapunkban megjelentek nyomán — kimozdulni látszik a holtpontról. Gyüre Lajos szerint a bérleti szerződés feltételeiről még folynak a tárgyalások. Hozzátette: ő úgy látná jónak, ha nem kizárólag a színház használná a nagy előadótermet. Mint kifejtette: az általa vezetett művelődési ház is szeretne előadásokat szervezni itt, november végére például a Maros Néptáncegyüttest akarják meghívni, februárban pedig valószínűleg a Budapesti Operettszínázat látják majd vendégül.

Babos Krisztina