Első és utolsó munkahely
Utoljára módositva: 2016-12-29 20:25:10

Szilágyi Judit, a szatmárhegyi orvosi rendelő asszisztense az első munkahelyéről ment nyugdíjba. Bár változtathatott volna munkahelyet, nem tette meg sohasem, és nem bánta meg döntését.

 

Szilágyi Judit 38 év után búcsúzik első és egyben utolsó munkahelyétől, a szatmárhegyi orvosi rendelőtől

Szilágyi Judit az I–VIII. osztályt szülőfalujában, a Szatmárhegyi Általános Iskolában végezte, majd a Mihai Eminescu Líceumban érettségizett. Felvételizett a kolozsvári Gyógyszerészeti Egyetemre, de akkor túl sokan jelentkeztek, nem érte el a bejutáshoz szükséges osztályzatot. Nem mondott le az egészségügyről, a következő évben felvételizett a szatmárnémeti egészségügyi technikumba, ahova ösztöndíjjal jutott be. Ezt 1978-ban sikeresen fejezte be, és megkapta a kinevezést Szatmárhegyre. Ez volt az utolsó évfolyam, ami technikum volt, ősztől már megalakult az Egészségügyi Líceum.

„A szatmárhegyi orvosi rendelőben volt az első és az utolsó munkahelyem — hangsúlyozta Szilágyi Judit. — Az embert elgondolkodtatja, hogy mennyire jó az, ha szülőfalujában dolgozik egy olyan munkahelyen, ahol sok emberrel van dolga és mindenkinek elvárásai vannak vele szemben, hiszen mi lehetne fontosabb az egészségnél. Sikerült hamar megszokni ezt a munkát, sikerült beilleszkedni és úgy végezni a feladatokat, hogy azzal mindenki legyen megelégedve. Van egy barátnőm — jegyezte meg Szilágyi Judit —, aki elmondta, hogy ő nagyon szeret a tengerparton lenni, mert ott nem ismer senkit és nem kell köszönni senkinek. Én éppen az ellenkezőjét szoktam mondani: örülök annak, hogy Szatmárhegyen mindenkit ismerek, mindenkinek köszönhetek, mindenkivel elbeszélgethetek”.

Szilágyi Judit később elvégezte a gyógyszerészeti technikumot, dolgozott a gyógyszertárban is, majd egy ideig a fogászaton. Sohasem panaszkodott a körülményekre, de büszke arra, hogy amikor az orvosi rendelő épült, nyolcadikos tanulóként ő is részt vett gyakorlati órákon az építkezési munkálatokban.

„Több orvossal dolgoztam — folytatta visszaemlékezését az asszisztensnő —, az első Avasan Gyula, majd jött Parászka doktornő, Tarnovicz doktor úr, legutóbb Struţă doktor úr, nagyon jól együtt tudtam működni valamennyiükkel. Maradhatnék még nyugdíjasként is, de úgy érzem, szükségem van arra, hogy a nyugdíjas éveimet ne állandó munkával töltsem”.

Szilágyi Judit arról is beszélt, hogy milyen fejlődéseken ment át az egészségügy 1978-tól napjainkig. Az elején minden műszert helyben sterilizáltak, később jöttek az egyszer használatos injekciós tűk és fecskendők, ma már egyre több korszerű eszköz áll a rendelkezésükre.

„Gondoltam néha arra is, hogy jobb lett volna kórházban vagy klinikán dolgozni, de ma már úgy érzem, jól döntöttem, amikor itt maradtam — jelentette ki őszinte tekintettel Szilágyi Judit. — Itt lakom a szomszédban, ami előnyökkel és hátrányokkal is jár. Nagyon sokan ébresztettek fel éjszaka, hogy menjek beteghez, de ezért sohasem háborogtam, mert tudtam, hogy ez a hivatás ezzel jár.

Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Verdák 3.
Ma, 16:50
A legendás Villám McQueen egyszer csak ráeszmél, hogy partvonalra szorították imádott sportágának szélsebes ifjú versenyzői. Hogy ismét régi dicsőségében tündökölhessen, egy lelkes fiatal szerelő, Cruz Ramirez segítségéért folyamodik, aki tudja, miként lehet McQueen újra nyerő. A néhai Hudson Doki tanításai által is erősítve a #95-ös verda egy bajnok szívével bizonyítja a Szelep Kupa legjelentősebb futamán, hogy még nem áldozott le a napja!
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Transformers: Az utolsó lovag
Ma, 21:25
AZ UTOLSÓ LOVAG szétzúzza a Transformers sorozat alapmítoszát, és átírja azt, hogy mit is jelent hősnek lenni. Az emberek és az alakváltók háborúban állnak, és Optimusz Fővezér nincs többé. Jövőnk megmentésének kulcsa a múlt titkaiba van temetve, a Transzformerek rejtélyes földi történelmébe. Világunk megmentése egy valószínűtlen szövetség kezében van, melynek tagjai Cade Yeager (Mark Wahlberg), Űrdongó, egy angol Lord (Sir Anthony Hopkins) és egy oxfordi professzor (Laura Haddock). Mindenki éle
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. június 26.
Szokatlan feladatot kapsz hétfőn. Talán a legszívesebben most nemet mondanál erre a feladatra, de lehet, hogy nem az az igazán jó megoldás. Lehet, hogy ez csak megfutamodás lenne? Mindegy, hogy mi ez a szokatlan lehetőség, a játék kedvéért mondj rá igent. Próbáld ki, hogy mi történik akkor, ha elég bátor vagy ehhez.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. június 26.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 kg vaníliafagylalt (dobozos), 5 dkg fehér csokoládé. Az öntethez: 50 dkg érett eper, 1 db citrom, 1 ...