Elton John jelenlétében mutatták be a róla készült életrajzi filmet a fesztiválon
Utoljára módositva: 2019-05-17 12:45:05

A kötelező szmoking helyett a hátán ezüst strasszokkal díszített zakóban és szív alakú napszemüvegben érkezett Elton John csütörtök este Cannes-ba a róla készült életrajzi film, a Rocketman bemutatójára, a művet versenyen kívül vetítették a fesztiválon.

Az alkotók szerint “a lehető legtisztességesebb” életrajzi történet, amely a világsikereket egymásra halmozó excentrikus szupersztárra és az AIDS elleni küzdelmére koncentrál, zajos sikert aratott a Croisette-en. Mielőtt a díszvetítés végén felgyulladtak a fények a fesztiválpalota Lumiere-termében, a végefőcímet a közönség folyamatos és ütemes tapsa kísérte, majd a csaknem háromezer néző a kisírt szemű Elton Johnt és a hozzá hasonlóan meghatódott stábtagokat ünnepelte hosszan.

A 72 éves világsztár a film stábjával, köztük házastársával, David Furnish-sel, a film producerével és Dexter Fletcher rendezővel együtt érkezett a vetítésre. A nehezen mozgó énekes azonban nem ment fel a vörös szőnyegen, hanem egy hátsó ajtón sétált be az épületbe, és a lépcső tetejéről mosolyogva üdvözölte a rajongóit és a fotósokat.

Elton John zakójának hátán ezüst strasszokból kirakva a film címe, Rocketman felirat volt olvasható, és a szíve felett egy hatalmas hímzett piros rakéta díszítette az öltönyfelsőt.

Az énekes világsztárrá válását és állandó szövegírójával, Bernie Taupinnal ápolt munkakapcsolatát feldolgozó alkotásban Taron Egerton alakítja Elton Johnt.

A Rocketman műfaját tekintve inkább egy musical és egy életrajzi film keveréke, azt az átalakulást követi nyomon Elton John legkedveltebb dalain keresztül, ahogyan a félénk zongorista csodagyerek Reginald Kenneth Dwightból szupersztár lett Elton Hercules John néven. Jamie Bell alakítja a szerzőtárs Bernie Taupint, Richard Madden játssza Elton első menedzserét, John Reidet, Bryce Dallas Howard pedig Elton anyját, Sheila Farebrothert testesíti meg.

Elton John és Bernie Taupin 1970-ben készítette el első közös világsikerű albumát, amelynek címadó dala volt a Your song, s amelyet 1976-ig további kilenc lemez követett, köztük olyan klasszikusok, mint a Rocketman, a Crocodile rock, a Bennie and the Jets és a Don’t go breaking my heart. Rövid szünet után a páros 1980-tól ismét együtt dolgozott és folytatta a világsikerű dalok kiadását.

Miközben színpadi fellépései tömegeket vonzottak, a kulisszák mögött a kábítószer, az alkohol és a bulimia határozta meg a mindennapjait. A fordulópontot az életében és a pályáján is az 1990-es találkozása hozta el egy fiatal AIDS-beteggel, akit haláláig elkísért. Barátjának, Freddie Mercurynak, a Queen énekesének halálát követően pedig létrehozta az AIDS-ellenes alapítványát.

Fizikai újjászületése a zenei feltámadását is jelentette: több mint 300 millió albumot adott el a világban, 3500 koncertet adott és munkásságát tucatnyi díjjal jutalmazták.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Halálos iramban: Hobbs & Shaw
Ma, 14:45
Nyolc film után – melyek összesen csaknem 5 milliárd dolláros bevételt hoztak világviszonylatban – a sorozat most bemutatja az első spinoff filmjét, melyben Dwayne Johnson és Jason Statham tér vissza, mint Luke Hobbs és Deckard Shaw. Amióta a kigyúrt Hobbs, az amerikai Diplomata Biztonsági Szolgálat lojális ügynöke, és a törvényen kívüli Shaw, az egykori brit elit kommandós először összecsaptak 2015-ben a Halálos iramban 7-ben, a duó sorra osztogatta egymásnak a beszólásokat és a pofonokat, mik
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Volt egyszer egy... Hollywood
Ma, 21:00
1969, Los Angeles. Egy munka nélkül maradt, western tévésorozatából kikerült, munkanélküli színész (Leonardo DiCaprio) és jó barátja, kaszkadőre (Brad Pitt) együtt próbálnak boldogulni Hollywood kegyetlen világában. Ez a világ azért kegyetlen, mert változik: Rick és Cliff eddig kiismerte magát a showbizniszben, de most bármerre járnak, arra kell rácsodálkozniuk, hogy minden megváltozott: a szabályok, a főnökök és a nők is…. Nincs nagyobb esemény annál a filmes világban, mint amikor Tarantino re
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 17.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...