Elveszett az érték, az önbecsülés, a hit

Szilágyi Levente, az RMDSZ szatmárpálfalvi szervezetének elnöke, Pálfalva Község Helyi Tanácsának a tagja Pálfalva magyarságának válságos helyzetéről, a jövőben elkerülhetetlen változásoknak a fontosságáról nyilatkozott.

— A rendszerváltást követően Pálfalva községnek mindig RMDSZ-es polgármestere volt, és olyan időszakok is voltak, amikor az alpolgármester is RMDSZ-es volt. Most sem RMDSZ-es polgármestere, sem alpolgármestere nincs a községnek, sőt, a tanácsban is kisebbségben van a magyarság. Mi ennek az oka?

— Igen, jó a kérdés. A probléma nem új keletű, ennek az oka visszanyúlik talán a 2012-es évig. Akkor még nyert az RMDSZ Pálfalva községben, viszont az előny más induló pártokhoz viszonyítva nem volt behozhatatlan. Megyei szinten az emberekben nyomot hagyott, hogy a magyarság kezdett háromfelé szakadni (RMDSZ, MPP, EMNP). Voltak, akik nagyon eltökéltek voltak a pártjuk mellett, de a nagy többség úgy érezte, hogy sodródik valamerre, nem igazán találta vagy nem is kereste a helyes irányt. A másik nyomós ok az akkori polgármester egészségi állapotának a megromlása, talán már bele is fáradt a húszéves polgármesteri teendőkbe. Aztán jött 2015 végén a felkészülés a polgármesterjelöltek megválasztására. A szíve mélyén minden jelölt remélte, hogy ő lesz a befutó, aztán amikor megszülettek az eredmények, a nagy lelkesedés lelankadt, volt, aki személyes sértésnek vette a kudarcot, volt, aki szóban igen, de tettben nem támogatta a nyertes jelöltet, és volt olyan is, aki elhatárolódott az RMDSZ-től vagy a jelölttől. Tavaly tavasszal, mikor már kezdtem átlátni a dolgokat, tudtam, hogy a lecke fel van adva, de mindenki nyugodtnak tűnt, vagy csak azt a látszatot keltette, hogy minden sínen van. Arra számítottak ismét, hogy a magyarság most is megvillantja az oroszlánkörmeit, de ezúttal nem így lett, és hetven szavazat híján elvesztettük a polgármesteri széket. Ezt a választást nem ők nyerték meg, hanem mi veszítettük el. Az aktuális polgármester talán az elmúlt huszonöt év leggyengébb részvételével „győzött'” (valahol 18%-kal), de ez most elegendő volt a trónfosztáshoz. A törvények értelmében a tanácsosok számát tizenötre emelték, amiből a gyenge részvételnek köszönhetően sajnos csak hat hely jutott az RMDSZ-nek. Három hónap huzavona után az alpolgármesteri széket sem sikerült megszereznünk, az utolsó napokban a polgármester úgy döntött, hogy a PSD-vel kívánja végigvinni a mandátumát. Hajlott volna arra, hogy az RMDSZ-szel vezesse a községet, de engem nem akart elfogadni alpolgármesternek, mert tudta, hogy mindketten kiállunk az érveink mellett, és mivel Szatmár megyében RMDSZ–PNL koalíció van, neki is ezt az irányt kell követnie. De ez mar a múlté, úgyhogy kár is rágódnunk rajta. A választás után a megyei vezetőséggel kielemeztük a történteket, tudjuk, hol hibáztunk, és a következő választásra orvosoljuk a hibákat.

— Sokan látják úgy, hogy már most el kell kezdeni az építkezést ahhoz, hogy legközelebb forduljon a kocka, építkezés helyett viszont egymásra mutogatás és vádaskodás jellemzi a magyar közösséget, amit a polgármester nagyon jól ki is használ. De azt is elmondhatjuk, hogy még mindig nem történt meg a tisztújítás, és előfordulhat, hogy az eddigi szokásokhoz híven majd egy fél évvel a helyhatósági választás előtt kezdődik el a kapkodás. Nem tartanak attól, hogy ez újabb vereséghez vezet?

— Szerintem a kampánynak négy évig kellene tartania és nem két hónapig választás előtt. A probléma ott kezdődik, hogy az emberek nagy többsége még mindig nem fogja fel, hogy nem a régi sérelmekre, személyes konfliktusokra, gőgösködésre kellene fordítsa a drága idejét, és hosszú évek elteltével még mindig azt vágni egymás fejéhez, hogy mit nem csináltak jól vagy éppen másképp. Nekünk, magyaroknak megvan az a jó szokásunk, hogy mindenki mást hibáztatunk a hibákért, de magunkat soha. Pedig ha ellenségeket akarunk keresni, akkor csak a tükörbe kell néznünk. A polgármesternek nagyon működik ez a stratégiája, hogy összeugrasztja az embereket, aztán hátradől és mosolyogva nézi, hogy marjuk egymást. Ha visszatekintünk a történelemben, láthatjuk, hogy bármilyen népcsoport, amely nem az összefogásra törekedett, hamar a feledés homályába merült. A nagy birodalmak mind az összefogás erejére alapoztak, és ezt tette okosan az RMDSZ megyei és országos vezetősége is, aminek meg is lett az eredménye: magyar polgármester, magyar megyei tanácselnök. A tisztújítást a községben rövid időn belül megtartjuk, nem várunk vele hosszú ideig, és minden faluból kiválasztatjuk azokat az embereket, akik tiszteletnek örvendenek, hallatni tudják a szavukat és hitelesen átadják a fentről jövő üzeneteket, információkat. Vannak még más eszközök is, amelyeket alkalmazni fogunk, de erről még korai beszélni és talán nem is észszerű. De egy dologban biztosak vagyunk, hogy a város végétől a megyehatárig a Szamos ezen oldalán szinte nulláról kell visszaépítenünk magunkat, és újból el kell nyernünk az emberek bizalmát. Ha mindez sikerül, akkor nincs az a politikai alakulat, amely el tudná venni tőlünk a szavazóbázisunkat, bármit is ígérjenek nekik. A községben húsz év után változást akartak. Ez meg is történt, de ez a változás olyan méreteket öltött, hogy mára a nagy többség visszacsinálná, ha lehetne. Csak hát az élet nem Hollywood. Itt nem mondja a csapó, hogy állj.

— Az, hogy a hat RMDSZ-es tanácsos nem egységes, minden bizonnyal annak a következménye, hogy a választást megelőzően nem volt egy olyan községi vezetés, amelyik össze tudta tartani a szervezetet. Most cél az összefogás megteremtése?

— A hat RMDSZ-es tanácsosból néhány már úgy indított, hogy egyik neheztelt a másikra, hogy miért éppen ő van a listán. Az egyiket zavarta, hogy mások miért vannak annyi év elteltével a listán, a másikat zavarta, hogy miért épp egy olyan van, aki öntörvényű vagy még tapasztalatlan a politika terén. Mindig is voltak és lesznek is emberek, csoportok, akiknek ha glóriával a fejed fölött járkálnál, akkor is lenne kivetnivalójuk. Közel húsz éve vagyok ennek a közösségnek a tagja. Amikor letettem a tanácsosi esküm, megfogadtam Istennek, magamnak, hogy mindent megteszek azért, hogy a közösségem érdekeit méltóképpen képviseljem, és erre buzdítom azon kollégáim is, akik valamilyen oknál fogva másképp gondolják. Néha hallok olyan visszhangokat, hogy csak a saját érdekeim nézem, ezek miatt cselekszem. Kérdezem én, miért tenném ezt? Se cégem nincs, amit fel kellene futtassak, semmi előkelő pozíciót nem töltök be sem a megyei, sem a városi vezetőségben. Azért teszem, mert már elég érettnek érzem magam, hogy képviseljem azt a közösséget, ahova a sors hozott. Nagyon értékes emberek vannak közöttünk, akik mar szinte feladták. Feladták a reményt, már bizonytalannak tűnik a holnap, nem látnak maguk előtt egy biztos pontot, amibe kapaszkodjanak. Elveszett az érték, az önbecsülés, a hit. Mindannyian a közösségi oldalakon a legszebb arcunkat akarjuk mutatni, másnak látszani, mint akik vagyunk, beleolvadni a globalizáció olvasztótégelyébe. Nem vesszük észre, hogy egy egyre gyengülőbb ék vagyunk az Avas és a Bükkalja között, amit már a hatvanas évek végétől próbálnak lazítani, gyengíteni és a magyar embert ellehetetleníteni, amennyire csak lehet, míg végül magától feladja, és fülét-farkát a lába közé húzva beáll a sorba és illedelmesen azt teszi, amit elvárnak tőle. Már elfeledtük azt, hogy felmenőink vért izzadtak, megvonták maguktól a betevő falatot vagy éppen eladtak egy ökröt azért, hogy mi ma is vasárnaponként magyar nyelven énekeljük: Tebenned bíztunk elejétől fogva. Hiába a felújított templom, ha foghíjasok a padok, ha az atyafi átmegy az út túloldalára, nehogy egy „Jó napot!”-tal kelljen üdvözölje a szomszédot. A reformáció 500. évfordulójának az előszobájában állva eltűnődöm azon, hogy vajon száz esztendő múlva lesz-e, aki egy nemzeti szalaggal körültekert koszorút kiakasszon a templomunk márványplakettjére, vagy már a Károli fordítású Szentíras ott fog dohosodni valamelyik kartondobozban a pince egyik szegletében, és templomaink ajtajára ki lesz függesztve az „Eladó” felirat, mint ahogy Svájcban vagy Hollandiában történik napjainkban. A dolgok csak vannak. Mi döntjük el, hogy jót vagy rosszat kovácsolunk belőlük. Rajtad és rajtam múlik.

Elek György