Elvetélt álmok a Vidra-tó partján

Vâlcea megyében, a Transzfogarasi út mellett, Obârşia Lotrului és Voineasa települések között fekszik a festői szépségű Vidra-tó. A környékben rejlő lehetőségekről és szárnyaszegett álmokról mesélnek a fenyvesek rejtekén árván maradt betonszörnyek.

A Páring-hegység szívében, 1300 méter tengerszint feletti magasságban fekszik a Kárpátok egyik legnagyobb mesterséges tava, a Vidra-tó. A Lotru folyó felduzzasztásával hozták létre 1965 és 1972 között. A mindössze 121 méter magas és 350 méter széles, egyedi kőtömbökből épült gátja önmagában nem nyújt különösebb látványt, de a mögé szorított tóba ömlő patakok-tavacskák vize Románia második legnagyobb energiatermelőjévé emeli a Vidra-tavon lévő erőművet a Vaskapu vízerőmű után. A tó területe 12,4 km², térfogata 340 millió m³, a tó felszíne pedig élénken tükrözi vissza a környező fenyvesek smaragdzöld jellegét.

Lélegzetelállító, rejtélyes és élettel teli vidék ez, amely szavak nélkül is megszólítja a természet szerelmeseit. Levegőjét szinte harapni lehet, mígnem hegyormain fél évig is kitart a tél fagyos páncélja, finom homokos partja pedig a tengerpart látszatát ébreszti. Az idilli környezet önmagában is páratlan élményt nyújt, de ez a vidék egy hatalmas álom megvalósítására lett kiszemelve.

„Aki álmodott, álmodik tovább. Nem mond le a csábító mélységről, a kifürkészhetetlen vonzásról, tiltott vidékre merészkedik, megkísérli megérteni a felfoghatatlant, látni a láthatatlant; újra meg újra visszatér hozzá, elszántan nekifeszül, lép egyet előre, aztán még egyet; így hatol be az ismeretlenbe, hogy ott a végtelen gondolatok elképesztő bőségére leljen.” (Victor Hugo)

Az 1976-os, Montrealban tartott olimpiai játékokon való sikeres részvétel alkalmával született meg Nicolae Ceauşescu államfő fejében az ötlet, hogy az 1984-es téli olimpiát Romániában rendezzék meg, méghozzá a Vidra és Voineasa közötti területen.

Elképzelései alapján a legnagyobb ilyen jellegű befektetés került volna megvalósításra egy hatalmas üdülőkomplexum formájában, amely 85 000 versenyzőt és látogatót tudott volna vendégül látni. A vidék nyolc különböző téli sportra nyújtott volna lehetőséget. Szerepelt a tervek között egy 900 méter hosszú lesiklópálya, fedett bobpálya építése, 1650 méter hosszú, nehezített ugratópálya kialakítása, alpesi jellegű szlalompálya, modern motorosszán-csúszda a tó partja felé irányítva és gyakorló-oktató sípályák is a két üdülőhely között. A tervek itt is átcsaptak határtalan megalomániába. Minél több, minél nagyobb, hogy a világ a csodájára járjon, és az államfő nevét és munkásságát hirdesse.

A megépítés 1978-ban hivatalosan is parancsba lett adva, és 1984-ig teljes erőbedobással folyt a munka az Erdészeti és Építőanyagok Minisztériumának minden tiltakozása ellenére. Hiába ellenezték a fák kivágását, a terv megvalósítása mindennél fontosabbnak bizonyult.

Azonban az 1984-es téli olimpiai játékok megrendezésének jogát Szarajevó kapta meg, maga mögé utasítva így több kommunista országot, amitől az államfő nem csak rettenetesen mérges lett, de gyakorlatilag ez jelentette a projekt halálát is. Nem tudta elfogadni a vereséget, és a hatalmas lendületből, a milliós befektetésből csupán elvetélt álom maradt. Bár a 2010-es olimpia megrendezését még elnyerhették volna, a lelkesedés elszállt.

„Amikor lemondunk az álmainkról, és megtaláljuk a békét, van egy rövid nyugodt időszakunk. De a halott álmok elkezdik gyötörni a bensőnket, és tönkreteszik a környezetünket is. Amit el akartunk kerülni a harcban — a csalódást és a vereséget —, az lesz gyávaságunk kegyetlen hagyatéka.” (Paulo Coelho)

1989-ben az építkezés 80%-ban készen állt, 1100 szálláshely volt átadásra készen fedett sportteremmel és egy 8 kilométer hosszú, fáktól mentes sípályaövezettel. De a rendszerváltásnak köszönhetően a tulajdonjog átkerült a Szakszervezetek Szövetsége kezébe, és attól kezdve minden munkálat abbamaradt. Bár azóta voltak és vannak adminisztrációs változások, a vidék sorsára hagyva egyre jobban az enyészet martaléka lesz.

Harminc év mozdulatlansága köszöntött ránk érkezéskor. A tó partján a régi, rozsdás feliratokat követve, rázós úton jutottunk el az egykori üdülőtelep épületegyütteséig. A lépcsőfokok repedezve omlanak a lábaink alatt. A járdát feltöri a vadul burjánzó növényzet, amely felkapaszkodott a falakon, s lassan körbefonja az épületeket. A lépcsőzetes építkezés itt is megfigyelhető, háromszor három kisebb szálló, majd a háttérben az óriási betonszörny. Közöttük, mint egy szerpentin, vezet az út, de a látvány kicsit sem bizalomgerjesztő. Az ajtók többsége lelakatolva, az ablakok betörve. A széltől megtépázott függönyök lobognak, míg az épület előtt is hallani a folyosókon kísérteties nyikorgással csapódó ajtókat. Amit lehetett, mindent elloptak vagy tönkretettek a vandálok. Törmelékek és falfirkák vannak mindenűt. A földszinten található egykori konyha és étkezde most egy hangár látványát kelti, felszedett padlóburkolat, felgyújtott szemét és borzalmas szag. A sporttermet megközelíteni is alig lehet a dzsungelszerű bozót miatt.

Az óriás mögött a Vidra villák állnak, az az öt egyforma kisebb vendégház, amelyek most is fogadják a látogatókat. A háttérben még mindig jól látszik a sípálya helye, az elrozsdázott, kiborított oszlopok a drótkötélpályáról és a korhadt, mohával benőtt függőszékek lécei.

A hely őrzi az akkori rendszer hangulatát, nyomasztó és szívszorító, miközben a természet, a földi paradicsom minden szépségével reménykedve várja a feloldozást.

„Ez a Föld, ez ád nekünk otthont, ide születtünk, itt pihenünk meg.

Kell, hogy érezd, hogy óvjad, hogy féltsed, kapaszkodva bele

Az élet minden erejével, a szeretetünk ezernyi gyökerével,

Hogy örömmel töltse el létük a szívünket, az életünket.

Hát kérlek Titeket, Emberek, óvjuk, féltsük, szeressük ezt a Földet!”

Szatmári Delina

Szöveg: Habarics Ilona

Fotók: Habarics Zsolt