×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
13 °C
enyhe intenzitású szitálás
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Élvonalbeli edző az Olimpiánál

2016.07.28 - 19:06
Megosztás:
Élvonalbeli edző az Olimpiánál

Csütörtökön a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapatának vezetősége bejelentette, hogy a Liga 1-ből érkező Bogdan Andone veszi át Mircea Bolba és Csík Tibor helyét a szatmáriak kispadján.

A nagyenyedi születésű 41 éves szakember az elmúlt szezonban az Astra Giurgiu csapatánál tevékenykedett Marius Şumudică segédedzőjeként, és együtt megszerezték a havasalföldi gárda első bajnoki címét. Andone a vezetőedző felfüggesztése miatt több mérkőzésen is első számú trénerként irányította az Astra alakulatát. A szakember tegnap érkezett meg Szatmárnémetibe, a tervek szerint pedig a holnapi Zilahi FC elleni felkészülési meccsen debütál majd az Olimpia kispadján. Andone szakmai stábja még nem állt össze, de meg nem erősített információk szerint a Fehér megyei edző Paul Leventét bízná meg az asszisztensi feladattal. Catrinel Raţ, az Olimpia igazgatótanácsának elnöke szerkesztőségünknek megerősítette Andone kinevezését, bár hozzátette, ő a szintén az Astra berkeiben tevékenykedő Valentin Sinescut támogatta. A vezetőség végül Andone mellett döntött, többek közt az ország egyik legjobb edzőjének tartott Şumudică mellett szerzett tapasztalatai miatt, illetve azért, mert a szakember még fiatal és ki van éhezve a jó eredményekre vezetőedzőként is. Raţ reméli az a bizonyos vérfrissítés, a szakmai berkekben sokként is emlegetett edzői váltás az Olimpiánál is megteszi a hatását.

Rendeznék a tartozást

Kérdésünkre elmondta, természetesen Andone ismeri a csapat jelenlegi anyagi helyzetét, de ígéretet kapott a vezetőségtől, hogy legkésőbb téli felkészülési időszakra rendeződnek majd a pénzzel kapcsolatos problémák. Ennek reményében bólintott rá és fogadta el az Olimpia ajánlatát. Az elnök elmondta, reménykedik abban, hogy a megyei tanács egy költségvetés kiigazítás után tud még pénzt utalni a klub számlájára, hogy rendezhessék az adósságokat az állam és a játékosok felé. A vezetőség 1 millió lejt kérne a tanácstól. Raţ szerint az Olimpia éves költségvetése 2,5 millió lej, ami a jegyekből, a támogatóktól és a közvetítési jogdíjakból származó bevétellel eléri a 3 milliót. Az elnök értetlenül áll azelőtt, hogy az előző vezetőség nem tudott boldogulni ebből az összegből. Felháborítónak tartja azt is, hogy egyesek hatalmas fizetéseket kaptak a klubtól, miközben szerinte „semmi közük nem volt a labdarúgáshoz”. Az elnök reagált Adrian Mărkuş nyilatkozatára is, aki a klub bizonytalan jövője és korántsem fényes anyagi helyzete miatt nem hosszabbított szerződést a szatmáriakkal. Raţ elmondta a csatár 100 ezer lejes fizetést kért a következő idényre, mert értékes játékosnak tartja magát, de az elnök szerint, ha valóban olyan értékes lenne, az elmúlt szezonban szerzett kilenc gólját nem az alsóházi rájátszásban, csődközeli állapotban lévő csapatoknak rúgta volna, hanem a Liga 2 legjobb gárdáinak. Raţ az Olimpia egyik „fekete bárányának” nevezte a 24 éves csatárt. Ugyanakkor csalódását fejezte ki az Adrian Sălăgeanuval kapcsolatos fejleményeket illetően, akit a csapat húzóembereként képzelt el az elnök a Liga 2 új idényében, de a 33 éves balhátvéd Németországban remél új szerződést a hetekben. Az igazgatótanács elnöke a korábbi elnök, Dan Băbuţ szerdai nyilatkozatára is reagált, aki azt mondta, hogy minden egyes elköltött összegről számlát tud mutatni, s hogy a hátrahagyott hatalmas tartozást ő is „örökölte”. Raţ szerint nem egészen úgy állnak a dolgok, ahogyan azt Băbuţ a sajtó elé tárta, ugyanis bizonyítéka van, hogy hatalmas összegeket költöttek olyan dolgokra (labdákra, felszerelésekre), melyeknek a valós értéke korántsem egyezik az általuk bemutatott összeggel. Az új vezetőség hamarosan sajtótájékoztatót tart majd ezzel kapcsolatban, ahol hivatalos okiratokkal cáfolják majd az egykori elnök állításait.

Băbuţék nem tudnak számolni

Nem kicsit térnek el a volt Olimpia elnök és a klub könyvelőjének és a polgármester által kért pénzügyi audit számításai. Dan Băbuţ szerdán azt mondta, 375 ezer lejes adóssággal adta át a klubot idén június harmincadikán, ehhez képest a polgármester szerint, aki az általa kért független pénzügyi audit számait ismertette a csütörtöki ülésen 960 050 lej és 17 bani adóssága volt a szóban forgó dátumkor a klubnak. Azt is kimutatta a vizsgálat, tette hozzá Kereskényi Gábor, hogy az idei év első négy hónapjában kétmillió lejt tapsolt el a klubvezetés, továbbra is keresik, hogy hová tűnhetett el ilyen rövid idő alatt ennyi pénz.