Emberek gyógyítására is alkalmas a “pumpáló szívtapasz”
Utoljára módositva: 2019-06-04 14:21:15

A szívroham okozta károsodás helyreállításában segíthet a “pumpáló tapasz”, amely több millió élő, lüktető őssejtet tartalmaz – számolt be a róla a BBC News kedden.

A 3-szor 2 centiméteres tapaszt, amelyet a páciens saját sejtjeiből nevelnek laboratóriumban, a beteg szívére varrják, majd a szövet önmagától változik egészséges, működő izommá. A tapasz emellett olyan vegyületeket bocsát ki, amelyek segítenek a meglévő szívsejtek regenerálódásában. A tapasz működését nyulakon vizsgálták, és az eredmények szerint biztonságos volt – mondták el egy manchesteri szívgyógyászati konferencián az Imperial College London szakértői.

A konferencián elhangzott, hogy az eljárást a következő két éven belül embereken is ki akarják próbálni.

Szívroham akkor következik be, amikor egy eltömődött artéria blokkolja a szívizom vérellátását, így ahhoz nem érkezik elegendő oxigén és tápanyag. A szívet ennek következtében gyógyíthatatlan károsodás érheti.

Az Egyesült Királyságban mintegy 920 ezer ember szenved szívelégtelenségben.

A kutatásban részt vevő Richard Jabbour elmondta: remélik, hogy egy nap a szívtapasz olyan kezelési móddá válik, amelyet rutinszerűen tudnak felajánlani minden szívrohamon átesett páciensnek.

“A szívtapaszt is ugyanúgy felírhatnánk, mint a gyógyszereket, egyszerűen csak le kéne venni a polcról és beültetni a páciensbe” – vázolta a lehetőséget a tudós.

A kutatást finanszírozó Brit Szívalapítvány tudósa, Metin Avkiran hangsúlyozta: a szívelégtelenség a pácienst legyengítő, életminőségét megváltoztató betegség, amely nem gyógyul, így a mindennapi feladatok ellátása is hihetetlenül nehézkessé válik.

“Ha a tapasszal segíthetünk meggyógyítani a szívet, az ezeknek az embereknek az életkilátásait is megváltoztatja” – emelte ki az eljárás jelentőségét.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...