Emlékezés Háromszék módra
Utoljára módositva: 2012-05-23 20:07:02

Csodálatos Fodor Sándor „Netti” emlékműsorral lépett fel a Szakszervezetek Művelődési Házában a sepsiszentgyörgyi Háromszék táncegyüttes.

A Háromszék együttes táncában sorra elevenedtek meg egy közösség hétköznapjai és ünnepei

Ugyanakkor bebizonyították, hogy számukra nemcsak lehetetlen nincs, még a műfaji korlátok sem jelentenek akadályt.

Mert ha egy méltán híres cigányprímásnak állítanak emléket, miért ne lehetne azt egy gyönyörűen előadott siratóénekkel kezdeni. Majd az elhunyt saját, életéről, pályájáról mesélő szavait bejátszani és jelenetenként eltáncolni? A magyar, román és cigány viselet autentikus elemeit egyaránt viselő, költőien stilizált ruhában. A Heveder zenekar zenéjére kitalálni egy olyan, mindhárom nemzetiség folklórjából merítő koreográfiát, amely táncokban mondja el az elbeszélésben szereplő közösségek történetét, az egyes ember gyermekkorára, ifjúságára, szerelmeire, munkájára, életére és halálára lebontva? Olyan koreográfussal, mint Köncei Árpád, olyan táncosokkal, akik szinte úszni látszanak a levegőben és arcukkal, mosolyukkal, egész testük minden kifejező mozdulatával élik a megidézni kívánt személy vagy közösség életét… Hogy aztán Erőss Judit siratóénekével tegyék ismét kerek egésszé a műsort — mert a nézőket székükhöz szegező élmény addig is az volt.

Az ország leghíresebb táncegyüttesének fellépése jóval több volt, mint tematikus táncelőadás. A színpadon letűnt világok keltek életre és egy életmű talált folytatást. Csodálatosabb emléket művész művésznek még nem állított.

 

Báthory Éva

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. február 29.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 50 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 db tojás, 2 dl tej, 2,5 dkg friss élesztő, 10 dkg ...