Emléktúra P. Bíró nyomdokaiban

Páter Bíró nyomdokaiban jár, zarándokol a Jézus Szíve Társasága (SJC) — több, a lelki élet szempontjából is fontos helyszínt felkeres a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében is.

Szegedről, Kecskemétről, Budapestről, Tahiból, Pécelről és Kolozsvárról is Szatmárnémetibe érkeztek a Jézus Szíve Társasága (SJC) testvérei, azért, hogy helyi társaik — jelenleg négy testvér — vendégszeretetében kezdjék meg zarándoklatukat. A társaság 1993 óta jelen van a szatmári egyházmegye különböző pasztorációs területein. Július 2. és 6. között a szatmári egyházmegye több, a lelki élet szempontjából is fontos pontját keresik fel. Ennek kapcsán beszélgettünk szerdán Suller Melinda SJC általános elöljáróval és Tyukodi Beáta SJC testvérrel, a Szatmári Római Katolikus Püspökség ifjúsági referensével.

„Ez egy különleges zarándoklat, ugyanis tavaly, augusztus 26-án hirdettük meg a P. Bíró Ferenc-emlékévet — kezdi a beszélgetést Suller Melinda SJC. Ő társaságunk alapítója volt, és most a 150. születésnapjára készülünk. Ennek a része ez az emléktúra, zarándoklat P. Bíró nyomdokaiban.”

— Mit kell tudni P. Bíró Ferenc SJ kapcsolatáról Szatmárnémetivel vagy a szatmári egyházmegyével?

Tyukodi Beáta SJC: — Alapítónk Munkácson született, ami akkor a szatmári egyházmegyéhez tartozott, majd Szatmárnémetiben járt iskolába. A jezsuiták konviktusában tanult, és később a jezsuita rendbe lépett be. Papként első miséjét a szatmárnémeti Jézus Szíve-/Kálvária-templomban ünnepelte. Ez a kötődése egyházmegyénkhez.

— Melyek zarándoklatuk főbb pontjai?

Suller Melinda SJC: — Ma reggel a püspök atyával volt közös szentmisénk és beszélgetésünk. Hamarosan átmegyünk a székesegyházba, ahol megnézzük Boldog Scheffler János emlékszobáját is, délután pedig kis magyarságútvonalra indulunk Koltóra és Nagybányára. Közösségünknek nagyon fontos a magyarságtudat. Eskünkben felajánljuk magunkat népünkért úgy, ahogyan Árpád-házi Szent Margit tette. Csütörtökön tovább folytatjuk Bíró páter lábnyomainak a keresését. Átmegyünk Kárpátaljára, Munkácsra, ahol született, és a mellette levő kis faluba, Pósaházára, ahol gyermekéveit töltötte. Első pénteken a jezsuita atyákkal imádkozunk a 10.30-kor kezdődő szentmisén. Hálát adunk a szentignáci lelkiség éltető erejéért. Kérjük Jézus Szíve áldását társaságunk jövőjére, a szatmári hívek életére.

— Ünnepi alkalom ez a zarándoklat, de az év nagy része hétköznapokból áll. Milyenek a társaság hétköznapjai?

Suller Melinda SJC: — Azt mondhatom, hogy nagyon változatos az életünk, mert nem egy klasszikus szerzetesrend vagyunk, amelyik zárt rendházakban él. Mi egy apostoli életközösség vagyunk, akiknek nagyon fontos, hogy az emberek között tevékenykedve a társadalom különböző rétegeiben és az egyházban dolgozzanak, ezért többféle munkaterületen tevékenykedünk. Talán a lelkigyakorlatok, lelkiségi műhelyek, lelki beszélgetések területét nevezném a legfontosabbnak, ezért van Tahiban lelkigyakorlatos házunk, amely lassan már 30 éves. Ennek a hagyománya visszanyúlik a közösség kezdetéhez, hiszen az 1920-as évektől kezdve folyamatosan foglalkoztak a testvérek lelkigyakorlatokkal, népmisszióval — különösen falvakban —, ezeket megújulva folytatjuk. Van olyan testvérünk, aki rendszeresen jár fiatalokhoz, vidékre, kisebb csoportokhoz, és Bea testvér, aki a szatmári egyházmegyében tevékenykedik.

A másik területünk a könyvkiadás. Idén ünnepeljük a Korda könyvkiadó és könyvterjesztő vállalat, illetve könyvesboltjaink fennállásának 100. évfordulóját. Ezt a vállalatot még Bíró atya alapította. A Korda egy mozaikszó (Corda Omnium Res Dicamus Amore), magyarra lefordítva azt jelenti, hogy Mindenek Szívének szenteljük oda dolgainkat szeretettel. Ez arra utal, hogy számunkra az üzleti világ is egy missziós terület. A kereskedelemben szeretnénk úgy jelen lenni mint a keresztény értékek képviselői. A könyvkiadás, könyvterjesztés számunkra sajtóapostolkodás.

Aztán a harmadik területünk az idősekkel való foglalkozás. A régi lelkigyakorlatos házunkban, Pécelen lassan 30 éve idősek otthona működik, amit mi vezetünk. Épp a múlt héten volt a búcsúja, a Jézus Szíve-búcsú, amikor kitelepültünk a hatalmas park platánfái alá. Ott volt kint a szentmise, majd a szabadban ebédeltünk. Nagyon kellemes nap volt…

— Említette, hogy a világiak között élnek. A társadalom és benne az ember folyamatosan változik. Milyen ritmusban tud erre válaszolni a Jézus Szíve Társasága, amely közvetlen kapcsolatban él a változásokban élő világiakkal?

Suller Melinda SJC: — Hatévente van nagykáptalanunk, ami azt jelenti, hogy a közösség küldötteket választ, akik felkészülnek erre a hozzávetőlegesen 10 napos együttlétre. Ilyenkor átbeszéljük a közösségi élettel kapcsolatos kihívásokat, újdonságokat, valamint az apostoli élettel kapcsolatos korszerű változásokat. Hatévenként megújulásra ad lehetőséget a nagykáptalan. Ez beleépült a társaság hagyományába, történetébe. Az elmúlt nagykáptalan alkalmával a karizmánk újragondolásával foglalkoztunk, és új szavakat kerestünk a régi fogalmainkhoz. Például a női lelkiséggel való foglalkozáshoz a „női integrált élet” szavakat használtuk, vagy például az „emberek között lenni” helyett „köztetek és értetek” szavakat. Fontos számunkra a teremtett világ értékeihez való szabadlelkű viszonyulás. Ez kicsit több, mint a környezetvédelem. A magyarság gondolatkörét is megerősítettük magunkban.

— A zarándoklat szép alkalom a találkozásra. Milyen gyakran szoktak ehhez hasonló formában találkozni a testvérekkel akár kisebb csoportokban?

Tyukodi Beáta SJC: — Havonta járok Budapestre, a társaságunk központjába. A testvéreink nagy része Magyarország területén él. Mi, szatmári, kolozsvári, gyulafehérvári testvérek próbálunk rendszeresen eljutni hozzájuk. Az utolsó nagykáptalan óta a közösség vezetésében is benne vagyok. Így több alkalmam van arra, hogy a többi testvérrel is együtt lehessek, beszélgethessek, halljam, mi történik társaságunk mindennapjaiban.

Most külön öröm nekem, hogy a testvérek jöttek el Szatmárra. Ritkábban van az, hogy a magyarországi rendtársaink jönnek hozzánk, úgyhogy ez jó lehetőség, hogy megmutathassuk kicsit részletesebben egyházmegyénk színességét és azokat a területeket, helyeket, ahol dolgozunk.