Énekeljetek minden népek!
Utoljára módositva: 2013-12-16 09:36:16

A 96. zsoltár kezdősorát kapta címül az a hanghordózó CD, melynek bemutatóját tegnap tartották meg a Nagykároly-Belvárosi Református Egyházközség délelőtti istentisztelete keretében.

 

A tegnap délelőtti istentisztelet keretében bemutatott CD remek karácsonyi ajándék is lehet

Igazi „reformáló” szerepe van annak a hiánypótló zenei alkotásnak, melyet tegnap mutattak be a Nagykároly-Belvárosi Református Egyházközség délelőtti istentiszteleti alkalmán. „Énekeljetek minden népek” ezt a címet viseli a CD, melyen 15 zsoltár hallható, Keresztesi Ildikó tolmácsolásában. Lenyűgöző az a zenei töltet, mely az énekekből sugárzik, köszönhető mindez Keresztesi Ildikónak, s nem utolsósorban, Kun Tibor kántornak, akitől az alapötlet származott.

„450 évvel ezelőtt, Kálvin rendelésére születtek ezek a zsoltárok, melyeket sajnos mintegy száz évvel ezelőtt megcsonkítottak, elvéve ritmusukat. A kilencvenes években megjelent az Egyetemes énekeskönyv, melyben a zsoltárok visszakapták ugyan ritmusukat, azonban az eltelt időszakban, több nemzedék is úgy nőtt fel, hogy a monoton, rossz éneklési móddal megszokott formában énekelték zsoltárainkat. Nagyon nehéz ránevelni a gyülekezeteket a helyes éneklésre, s ebben kívántunk segítséget nyújtani ezzel a hanganyaggal. Úgy gondoltuk, hogyha hazavisszük az embereknek ezeket a szép dallamokat, sikerülhet visszacsempészni az eredeti ritmusokat a gyülekezeti alkalmakon történő éneklésekbe. Hogy ez a CD több lett, mint amire én magam számítottam, az Keresztesi Ildikó művészi nagyságának köszönhető. Általa, hamisíthatatlan reneszánsz élmény birtokába jut a hallgató. Nem tudom kellően megköszönni Ildikónak, hogy az első hívó szóra igent mondott, s időt és energiát nem sajnálva dolgozott azon, hogy ilyen értékes CD-t tarthatunk kezünkben” — mondta Kun Tibor.

Keresztesi Ildikó neve is ismerősen csenghet a kultúrapártoló közönség számára. Neve Szatmár megyében (és nem csak) összefonódott a reneszánsz énekekkel, a régizenével. „Nagyon örültem Tibor megkeresésének, mert egy régi álmom vált valóra, hogy elénekelhettem ezeket a zsoltárokat. Még Deák Endrével együtt terveztünk készíteni egy hasonló albumot, azonban az a terv meghiúsult. Most törleszthettem magammal szembeni régi adósságomat. Nagy érték mindaz, amit a zsoltárok közvetítenek úgy zenei, mint nyelvi szempontból. Hiszen a zsoltárok révén sikerült átörökíteni ezt a míves, gyönyörű nyelvezetet, amit nagyon jó lenne minél tovább megtartani. Szerencsére az én zenei munkásságom kapcsolódik ahhoz a kéréshez, amivel Tibor megkeresett, így az együttműködés is jól ment. Kész tervekkel lettem felkeresve, de én választhattam ki azt a 15 zsoltárt, ami végül a CD-re került” — mondta Keresztesi Ildikó, aki furulyával és hárfával is betársult Kun Tibor orgona-kíséretéhez. A CD-ket a Nagykároly-Belvárosi Református Egyházközség parókiáján lehet megvásárolni, érdeklődni a 0744250736-os telefonszámon lehet.

Tőtős Tímea

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Hotel Transylvania 3. - Szörnyen rémes vakáció
Ma, 16:55
A vámpíroknál nincs ennivalóbb lény. Mavis, Drakula édes kicsi lánya például a vérét adná azért, hogy a szörnyek nyaraltatásáért a szívét is kitevő apja ebéd után végre maga is alvadhasson egy jót. Így azután különleges meglepetéssel készül: befizeti Drakulát egy szörnyen társas hajóútra, hogy egy ideig csak saját vérfagyasztó boldogságával törődjön. Az indulásnál kiderül, hogy a tervbe egy apró rög került: Drakula régi barátai is a családi kirándulás résznek tekintik magukat: Farkas, Frankenst
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Mamma Mia! Sose hagyjuk abba
Ma, 18:50
Tíz évvel azután, hogy a Mamma Mia! több mint 600 millió dollár bevételt hozott világszerte, visszatérünk a varázslatos görög szigetre, Kalokairire ebben az új musicalben, mely szintén az ABBA dalaira épül. A film ide-oda ingázik az időben, és megmutatja, hogy a múltbéli kapcsolatok miképp hatnak a jelenre. Így az eredeti szereplőkhöz csatlakoznak fiatal énjeik, köztük a fiatal Donnát alakító Lily James (A legsötétebb óra, Nyomd, Bébi, nyomd!, Downton Abbey).
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
A védelmező 2.
Ma, 21:05
Amerikai fantasztikus thriller, akciófilm, krimi
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit szólsz a 2018-as világbajnokság eredményéhez?
Várható volt, megérdemeltem nyertek a franciák
A horvátok jobbak voltak
Mindegy volt, ki nyeri
Nem néztem a VB-t
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. július 20.
Ha kikérik a véleményét valamiben, alaposan fontolja meg a válaszát, mert szavának sokkal nagyobb súlya lesz az illető számára, mint azt gondolná!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. július 20.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...