×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Enyhe büntetéssel megúszta a Craiova

2019.08.06 - 01:32
Megosztás:
Enyhe büntetéssel megúszta a Craiova

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hétfőn elutasította a Budapest Honvéd óvását, amelyet a klub az Universitatea Craiova elleni, múlt csütörtökön rendezett Európa Liga selejtező-mérkőzésen történt botrányos események miatt nyújtott be — számolt be róla az MTI.

A magyar csapat, amely így nem folytathatja szereplését az EL-ben, fellebbez a döntés ellen.

A kispesti alakulat hétfőn este honlapján közleményben hozta nyilvánosságra a határozatot, amelyet az európai szövetség etikai és fegyelmi bizottsága azzal indokolt, hogy álláspontja szerint nem történt olyan esemény, amely befolyásolta volna a mérkőzés végkimenetelét. Az olténiai alakulat honlapján megjelent rövid hír szerint a Craiovának 60 ezer euró büntetést kell fizetnie, illetve három nemzetközi hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell játszania. A román csapat a harmadik fordulóban az AEK Athénnal találkozik.

A döntés ismertetése után az első román kommentárok váratlanul szigorúnak értékelik a döntést, de ugyanakkor kiemelik, hogy a kispesti csapat óvása ellenére az olténiai klub továbbjutását nem fenyegette veszély, sőt, Sorin Cârțu klubelnök abban is bízik, hogy a fellebbezésük is sikeres lesz. A craiovai klub ugyanis már szombat óta csomagban árulja a belépőket az AEK Athén elleni csütörtöki és a Sepsi OSK elleni vasárnapi hazai találkozóra.

A Telekom Sport televíziónak nyilatkozó Cârțu drasztikusnak nevezte az UEFA döntését, hangsúlyozva, hogy az még nem végleges. A craiovai klub a másodfokú tárgyalásra újabb bizonyítékokat szándékozik bemutatni az enyhítés érdekében, és az elnök szerint csak az a kérdés, hogy az Universitatea fellebbezését mikor tárgyalják Nyonban.

A Digisport televízió első reakciója szerint az UEFA a középutat választotta: nem zárta ki a Craiovát, de keményen megbüntette.

„Nem fogadtuk jól a döntést — nyilatkozta Mendelényi Dániel, a Honvéd tulajdonosa hétfőn a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorának. — Első olvasatra azt kell, hogy mondjam, ez az elutasítás kicsit arról szól, hogy nincs itt semmi látnivaló, menjünk már tovább, felejtsük el ezt az egészet” — mondta.

Hozzátette, hogy az UEFA írásban, nyolc oldalas levélben értesítette a klubot a döntésről, amellyel nem értenek egyet. Mint mondta az indoklás ellentmondásokat tartalmaz. Egyrészt az egyik oldalon az UEFA azt hangsúlyozta, hogy „ilyen a futball”, a játékosoknak meg kell szokniuk, hogy nyomás alatt játszanak, és végső soron nem volt senki veszélyben. Egy másik oldalon a tények közlésekor pedig azt írták, hogy ha lefújták volna a mérkőzést, akkor – a rendezés biztosításáért felelős személy által az UEFA-ellenőrnek elmondottak szerint – sem a stadionban, sem azon kívül nem tudták volna garantálni senki biztonságát.

„Nem olyan fából faragták sem a Honvédot, sem engem, hogy ezt ennyiben hagyjuk” — mondta Mendelényi arra a kérdésre, hogy terveznek-e további lépéseket az ügyben.

A gólnélküli párharcot tizenegyes-párbajban bukta el a kispesti együttes, amely azok után óvott, hogy a múlt csütörtöki, romániai visszavágó 120. percében, miközben a játékosok egymással „kakaskodtak”, a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, a tizenegyeseket pedig a negyedik játékvezető felügyelete mellett rúgták a játékosok.

A magyar együttes vezetése már a mérkőzés után jelezte, hogy óvást nyújt be, pénteken pedig el is küldte beadványát az UEFA-hoz. A Honvéd honlapján azt írta, a 120. percben történtek után a félórás kényszerszünet alatt a helyi rendőrség példátlan módon azt közölte, amennyiben félbeszakítják a mérkőzést, nem tudja garantálni a jelenlévők biztonságát, ezek után döntött az UEFA delegátusa a bírócsere és a folytatás mellett. A magyar klub álláspontja szerint félbe kellett volna szakítani a mérkőzést, mert a helyiek képtelenek voltak garantálni a játékosok és bírók biztonságát, a mérkőzés során a román csapat szurkolói folyamatosan különböző tárgyakkal (öngyújtó, érmék, csavarok) dobálták a futballistákat, köpködték a melegítő cserejátékosokat, így a Honvéd labdarúgóinak folyamatos „félelemben kellett futballozniuk”.