×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
7 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.27 RON
Nagykároly

Érdekes kiállítások érkezhetnek

2019.01.10 - 11:21
Megosztás:
Érdekes kiállítások  érkezhetnek

Jelentősen csökkent az előző években a látogatók száma a nagykárolyi Károlyi-kastélyban.

Persze így is 25 ezernél többen látogatták meg a hajdani főúri lakban otthonra lelő állandó tárlatokat, illetve az ideiglenes kiállításokat 2018-ban. Viszont ennél lényegesen többen voltak korábban. A legtöbben 2014-ben voltak, akkor több mint 40 ezren fordultak meg a Károlyi-kastélyban.

Tavaly a legtöbben a Múzeumok éjszakája alkalmával voltak a kastélyban, azonban a korábbiakhoz képest az az est is kevésbé volt sikeres, 2018-ban ugyanis a kedvezőtlen időjárás miatt nem sikerült elérni az ezerfőnyi látogatói számot, ám a 900 is elfogadhatónak minősíthető. Hágó Attila Nándor, a városi múzeum részlegvezetője érdeklődésünkre hangoztatta, hogy ebben az évben az egyik céljuk a látogatószám növelése. Ennek érdekében több, nagy érdeklődésre számot tartó kiállítást is igyekeznek elhozni.