×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
10 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Eredményes az adóhivatal

2013.12.03 - 09:51
Megosztás:
Eredményes az adóhivatal

A pénzügyminisztérium által meghatározott bevételt 3,49%-kal szárnyalta túl az AJFPSM.

 

Mircea Ardelean, a Szatmár Megyei Adó- és Pénzügyi Ügyosztály (AJFPSM) vezetője a tegnap megtartott sajtótájékoztatóján elmondta, november végén 3,49 százalékkal szárnyalta túl az előírt bevételt, ezzel országos szinten az első húsz közé került. Az előírt bevétel összege 90 millió lej volt, azonban ezt 2,5 millió lejjel sikerült túlszárnyalni. „Idén eddig 966 ellenőrzést végeztek kollégáim, s így sikerült 67,5 millió lejes pluszbevételre szert tenni. Az ellenőrzéseket követően 36 bűnügyi feljelentés történt, s 80 bírságot osztottak ki. Az adatokból kiderül, hogy egy ellenőrre 57 inspekció jutott az év eddigi részében” — mutatott rá az igazgató. A tájékoztatásból az is kiderül, idén 2844 gépjármű-bejegyzési illeték visszafizetését igénylő kérvényt iktattak munkatársaik. Ugyanakkor az is kiderült, hogy ebben az évben 11,8 millió lej értékben fizettek vissza gépjármű-bejegyzési illetéket, azonban az illetékből befolyt jövedelme az AJFPSM-nek mindössze 7,34 millió lej volt. Az igazgató beszámolt arról is, hogy az adóhivatal átszervezése miatt december 9-ig az AJFPSM 18 munkatársa teljesít állandó szolgálatot a vámhivatalokban. A munkájuk nem volt fölösleges, mivel több illegális élelmiszer-szállítmányt — gyümölcs, hús — is felfedeztek az ellenőrök. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy december 9-ét követően ki fog ellenőrzést tartani a határátkelőkön, mivel időközben elkezdte tevékenységét a Csalás Elleni Igazgatóság is. Szatmár megyéből 18 személy dolgozik az igazgatóságnál, melynek központja Nagyváradon található.

Korábbi határidő

Ardelean kihangsúlyozta, hogy decemberben az adóbefizetési határidő 20., s nem 25. A vállalkozók számára ez nem jelenthet újdonságot, mivel már az elmúlt esztendőben is korábban kellett decemberben az adókat és illetékeket befizetni.