×
2024. 05 08.
Szerda
Mihály
13 °C
heves intenzitású eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Nagykároly

Eredményesen a templomépítésér

2016.09.29 - 11:18
Megosztás:
Eredményesen a templomépítésér

A Nagykároly-Kertvárosi Református Egyházközség jelentős lépéseket tett idén, hogy közelebb kerüljön a templomépítési munkálatok befejezéséhez. Tolnay István lelkipásztort kérdeztük.

 

Számos akciót szerveztek ebben az évben a Nagykároly-Kertvárosi Református Egyházközség irányítói, hogy az ezekből befolyt pénzekből folytathassák a templomépítési munkálatokat. Legutóbb a hagyományteremtő jelleggel immár második alkalommal megszervezett Júlia-bál szolgálta ezt a célt. A báli bevételről, a templomépítési munkálatok jelen állásáról, valamint a tavasszal megígért magyarországi, megyei és helyi szintű támogatásokról is kérdeztük Tolnay Istvánt, a kertvárosiak lelkipásztorát.

„Az idei Júlia-bál nagyon jól sikerült, nívósabb volt, mint a tavalyi, ezt mondták mindazok, akik részt vettek a mulatságon. A bálon 11 000 lej tiszta bevétel folyt be, amiért nagyon hálásak vagyunk, ezt az összeget a belépőjegyek, festmények és a téglajegyek értékesítését követően kaptuk meg, s ezt a pénzt rá tudjuk tenni arra a bankszámlára, amelyen a templomépítéshez szükséges pénzalapot gyűjtjük. A templomépítést idén a földszinti szerkezeti rész bővítésével folytattuk. Ez a földszinti rész az épületkomplexum 3 méteres magasságáig tart, erre épülnek a templom falai, a munkálatokat elkezdtük. Tehát a templombelső hajója és a torony emelkedik felfelé. Jelenleg olyan 8 méteres magasságnál tartunk, s az a kitűzött célunk idénre, hogy elérjük a templombelső hajójának a tetőszintjét.

Az általunk értékesített téglajegyeken látható épületmakett egy tavalyi verzió, amelyet menet közben többször is módosítottunk. Idén is történt változtatás, egyszerűsítés, így most a végleges látványterv kicsit másképp néz ki. A dizájnon nem változtattunk, a torony magasságán, illetve a külső falaknak a belsőhöz való illesztésén végeztünk módosításokat” — mondta Tolnay.

„A Júlia-bálhoz hasonlóan sok egyéb tevékenységet is beterveztünk és meg is valósítottunk idén. Ezeknek nemcsak a templomépítés népszerűsítése volt az oka, hanem az is, hogy idén húszéves a Nagykároly-Kertvárosi Református Egyházközség. Minden idei akciónkat sikeresnek értékelem, hiszen a média segítségével is közvetíteni tudtuk az emberekhez, hogy kik vagyunk, mit akarunk, s úgy gondolom, hogy akcióinknak megvolt az eredménye. Hogy csak egy példát említsek: egy televíziós riportot követően Budapestről érkezett hozzánk egy megkeresés, és 50 ezer forinttal támogatták a templomépítésünket. Májusban voltak nálunk a magyar kormány képviselői, akik nemcsak velünk, hanem a KREK képviselőivel és a Szatmár megyei magyar érdekképviselet tisztségviselőivel is találkoztak. A nagykárolyi egyeztetés helyszíne az épülő templomunk volt, ahol a vendégek is láthatták, hogy dolgozunk, folyik az építkezés, a szépítgetés. Ott saját szemükkel is láthatták, hogy hol tart a templomépítési igyekezetünk. Akkor ígéretet is kaptunk arra, hogy a magyar állam a jövő évi költségvetéséből támogatni fogja templomépítésünket. Nyilván, ezt a megyei és a helyi önkormányzattal karöltve képzeli el. A nagykárolyi önkormányzat részéről már van eredménye a májusi találkozónak: a helyi tanács és a városvezetés jóváhagyott számunkra 91 ezer lejt a templomépítés támogatására, illetve ennek az összegnek egy részét az egyházközség működésére is szánhatjuk. Nyilvánvalóan úgy készülünk, hogy ezzel az összeggel a célnak megfelelően gazdálkodjunk” — fejtette ki a lelkipásztor.

Tőtős Tímea