Érem nélkül az SZSK tőrvívói
Utoljára módositva: 2017-01-11 17:11:35

Véget ért a 19 éven aluli tőrvívók bajnoksága, viszont a Szatmárnémeti SK-nak nem sikerült érmet szereznie. A benevezett lányok még fiatalok.

Nem sikerült érmet szerezniük a junior-bajnokságon a Szatmárnémeti Sportklub női tőrvívóinak, szerdán ugyanis a csapatversenyben alulmaradtak a kisdöntőben a Konstancai Farullal szemben. Legutóbb 2013-ban történt meg, hogy az SZSK csapata nem állt dobogón a 19 évesek viadalában, viszont az elmúlt három év mindegyikében bronzéremmel tértek haza a lányok. Ráadásul a tengerpartiak csak tavaly nevezetek először csapattal a korosztályos bajnokságra, idén pedig már le is győzték az évtizedes múlttal rendelkező szatmári. Igaz, idén egy nagyon fiatal kerettel állt fel az SZSK. Egyedül Lázin Alexandra üti a korosztály felső határát, Diana Șuta, Kőrőssy Melissa és Teodora Șofran ugyanis még a 15. életévüket sem töltötték be. Ezért Lengyel Éva, File Attila, Dan Șuta és Izsáki Arnold edzők is csak óvatosan nyilatkoztak a csapat éremszerzési esélyeit illetően.

A bajnokság egyébként a Román Olimpia- és Sportbizottság (COSR) izvorani felkészülési sportbázisán zajlott. Szerdán, a női csapatverseny első fordulójában a Bukaresti CSTA elleni 45–36-os sikerrel nyitottak a szatmári lányok, a következő körben viszont a végső sikerre esélyes Temesvári Poli győzte le az SZSK-t. Így a kék-fehérek a bronzmeccsen léptek pástra, míg a Bega-partiak megszakították a Bukaresti Steaua CSA több éve tartó uralmát, és először nyerték meg a junior-bajnokságot. Az SZSK a konstancaiakkal a harmadik helyért küzdött, a kikötőváros alakulata pedig 45–39-re győzött.

Mint ismeretes, az egyéni versenyben Lázin a 8., Kőrőssy a 11., Șofran a 14., Diana Șuta a 17., Tamara Ulici pedig a 22. helyen zártak. A férfi mezőnyben nem lépett pástra tőrvívó az SZSK színeiben, de az egyéni viadalt a klub egykori sportolója, Bodó Benjámin nyerte meg.

A 19 éven aluli párbajtőrvívók január 19-én kezdenek, ők Bukarestben, a Ghencea-csarnokban fognak küzdeni január 22-ig a női és férfi versenyben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Star Wars: Az utolsó Jedik
Ma, 20:40
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Te megvetted-e már a karácsonyi ajándékokat?
Igen, mindig jó előre készülök, hogy semmit se felejtsek el
Még folyamatban van az ajándékok beszerzése
Nem vásárolok, saját kezűleg készítem el azokat
Dehogy, majd utolsó percben kapkodok, mint általában
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. december 15.
Ne hagyja figyelmen kívül a környezetében élők véleményét, hiszen olyan kérdésben készül dönteni, amely őket is közelről érinti.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. december 15.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...