Érkeznek az egészségügyi kártyák
Utoljára módositva: 2014-09-23 08:56:52

Az elkövetkező hetekben kézbesítik az egészségügyi kártyákat a romániai lakosok számára, elsőként a bukaresti lakosokhoz csenget be a postás – jelentette be az Országos Egészségbiztosítási Pénztár.

 

Az egészségügyi kártyák több mint 90 százalékát a tervek szerint október végéig eljuttatják a címzetteknek

Az Országos Egészségbiztosító Pénztár és a Román Posta között megkötött 8,5 millió eurós szerződés négy évre szól, de a 13,6 millió egészségügyi kártya több mint 90 százalékát a tervek szerint október végéig eljuttatják a címzetteknek. Szatmár megyében több mint kétszázezer lakosnak kézbesítik a postások ezen az őszön a kártyát.

Minden, 18. életévét betöltött biztosítottnak október végéig kézhez kell kapnia az egészségügyi kártyát, így naponta átlagban 6-7 ezer kártyát kézbesítenek. Eddig mintegy 12 és fél millió kártya készült el, ezek gyártása folyamatos. Az elektronikus egészségügyi kártya a személyazonossági igazolvány felmutatásával vehető át a postástól, de ha a címzettet nem találják otthon egymás után két alkalommal, a kártya a körzeti egészségbiztosítóhoz kerül, onnan lehet majd személyesen átvenni.

Miután a lakosok átvették a kártyát, ez még nem aktív, csak azután lesz az, ha valamilyen egészségügyi problémával orvoshoz kell fordulnunk, ahol ezt beiktatják a rendszerbe.

Az egészségügyi kártya egy a bankkártyákéval megegyező méretű és külalakú, mikrocsipet tartalmazó dokumentum, amelyen digitális formában tartalmazza a biztosított személyi azonosító adatait, és – bizonyos feltételek mellett – lehetővé teszi a hozzáférést az illető kórlapjához, a számára korábban felírt gyógyszereinek listájához az őt kezelő orvosok számára.

Az egészségbiztosító egyébként azt reméli, hogy a rendszer bevezetésével és alkalmazásával átláthatóbbak lesznek az egészségügyi szolgáltatások költségei. Ugyanakkor azt tervezik, hogy alig egy éven belül kizárólag ezen kártyákon keresztül vehessük igénybe a biztosított szolgáltatásokat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. január 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók a szufléhoz: 2 dl zsíros tej, 8 dkg darált mák, 4 dkg porcukor, 4 db vajas kifli, 2 ...