Érmindszenten is beköszöntött az ősz
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Szatmárnémeti Kölcsey Kör Nagykároly és Tasnád RMDSZ-szervezeteivel, valamint Adyfalva református gyülekezetével karöltve huszonhetedik alkalommal rendezte meg az érmindszenti zarándoklatot.
Az eddigi hagyományoknak megfelelően ebben az évben is ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét az érmindszenti zarándoklat. A református templomban Gál Sándor református lelkipásztor köszöntötte a résztvevőket és tette fel a kérdést: van-e annak hozadéka, hogy évről évre elzarándokolunk ide? A válasz határozott igen volt, hiszen annak, aki változást akar, lehetősége van a feltöltődésre. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Ady Endre életútját Pál apostol küzdelmeivel hozta párhuzamba. Mindkét személy élete folytonos szenvedés volt, sötét tragikum és jobbra várás, de mindig rátaláltak Istenre, ugyanis útjuk a megújulásért való szenvedés volt. A Pál-féle ihletettség és az Ady-féle viaskodás tartalmazza a két legfontosabb isteni eszközt: a féket és a szárnyalást. A szárnyaláskor sokszor akadály a tövis, de Isten győzelmeinek útján nélkülözhetetlen. Beer Miklós, a Váci Római Katolikus Egyházmegye püspöke rövid beszédében elmondta, hogy mindig kíváncsi volt Ady Endre szülőfalujára és az Érre. Mindig foglalkoztatja az a gondolat, hogy mit jelent eljutni az Értől az Óceánig. Végül arra a következtetésre jutott, minden embernek az kell legyen a célja, hogy eljusson az Értől az Óceánig, az óceán ugyanis nem más, mint Isten országa.
Ady Endre szobránál Muzsnay Árpád köszöntötte a megemlékezőket, majd Marius Andrei Roca, Érkávás község polgármestere köszönte meg mindazok segítségét, akik hozzájárultak az Ady-emlékházhoz vezető út teljes felújításához.
Turos Lóránd RMDSZ-es szenátorjelölt elmondta: „Az RMDSZ Szatmár megyei szervezetében mindig van egy kiindulópont és van egy cél is. Egy cél, amelyet az ember saját maga elé tűz és véghez is visz. A cél mindig nemes kell hogy legyen. Nekem pedig most az a célom, hogy a szatmári emberek, az erdélyi magyar emberek érdekeit képviseljem az ország vezetésének óceánjában. Tudom, nem kis feladat ez, hiszen ahány ember, annyi meghallgatásra váró szó és probléma. Ezen túlmenően pedig ott vannak a közös dolgaink: hagyományaink, értékeink, anyanyelvünk, szülőföldünk, identitásunk. És természetesen a közös megoldásra váró problémák is. Mindezek közösséggé formálnak bennünket, valamint meghatározzák közös céljainkat és irányt mutatnak a megoldások felé. Ady publicistaként is tevékenykedett. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást sürgették. Egyfajta párhuzamot vonhatunk a 20. és a 21. század eleje között, ugyanis az erdélyi társadalom akkor is a saját korához való felzárkózás iránt áhítozott, mint ahogy a fejlődés után áhítozik napjainkban is”.
Szőcs Péter, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatóhelyettese elmondta, hogy a megyei múzeum a működtetője az emlékhelynek, amit a Szatmár Megyei Tanácstól kapott és EU-s támogatással sikerült felújítani és hozzákapcsolni az Ady-emlékhelyek hálózatához, amelyek szintén felújításra kerültek. Az érmindszenti emlékháznak az a feladata, hogy a költő életművét meghatározó dolgokat bemutassa. Azok a látogatók, akik felkeresik az érmindszenti emlékházat, nagyon sok élménnyel gazdagodnak.
Ebben az évben Oláh András költő, a Partium című folyóirat főszerkesztője (Mátészalka) mondott ünnepi beszédet, aki kifejtette: „Magától értetődőnek tűnik, hogy Érmindszenten Adyról, csakis Adyról kell beszélni. Ám újra kézbe véve a költő írásait, verseit és újságcikkeit azzal szembesültem, hogy ő viszont nagyon is rólunk beszélt. S ha közvetlenül nem is nekünk szánta szavait, azok mégis hozzánk szólnak. Ezt figyelembe véve talán nem szentségtörés, ha Ady kapcsán egy kicsit magunkról is beszélek. Lehet persze vitatkozni azon, hogy egy száz évvel ezelőtt keletkezett verssor adott esetben a kor leképeződése-e csupán, vagy aktuális-e ma is. Hogy belemagyarázás-e, ha Ady szavain keresztül vizsgáljuk jelenünket. Hisz mit is tudhatott rólunk? Mit láthatott meg a hat ujjal született táltos a halála után következő száz évből? Vagy lehet, hogy nem látott semmit — egyszerűen csak ismert bennünket? Ismerte az embert? Mit tettünk? Mivé silányítottuk az életet? Azt tesszük-e valóban, amire hivatva vagyunk? S amivel beérjük, tényleg az az ÉLET? Élni bele a világba, hajszolni az élvezeteket, és nem törődni semmi mással… Örökké jelenkorúnak lenni, fanyalgással tekinteni a múltba kapaszkodókra, mi több: felejteni a múltat, a gyökereket, és beláthatatlannak tekinteni a jövőt. Ez lenne az út? Adynak emberként és magyarként ugyanazzal a konok félrenézéssel kellett szembesülnie. Mert mi soha semmiből nem tanulunk. Vakon élünk. Pedig „ennek az elkockázott országnak és szerencsétlen magyarságnak… minden alanyi joga megvan az élethez…” S mert „Az Élet él és élni akar…”, legelső dolgunk, hogy ne legyen „szomorú embernek lenni”. Őrizzük hát az „Őrzőt”! Őrizzük Adyt… És figyeljünk a szavaira”!
Elek György publicista az Érmindszenti ősz című írását olvasta fel, melyben Ady szellemiségének és életérzésének mai értelmezését fogalmazta meg.
Ady-verseket mondtak a Tasnádi Líceum diákjai, részletek hangzottak el a pozsonyi Lírai Színház művészeinek műsorából. A megemlékezés koszorúzással ért véget.
