×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
17 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Érmindszenti főhajtás Ady előtt

2013.11.18 - 10:51
Megosztás:
Érmindszenti főhajtás Ady előtt

Szombaton ismét megszervezték az Érmindszenti zarándoklatot, mely istentisztelettel kezdődött, majd a szülői ház udvarán hangzottak el szavalatok, énekek, méltatások, végül pedig megkoszorúzták a költő szobrát és egy gesztenyefát is elültettek.

 

Az érmindszenti református templomban tartott istentisztelettel kezdődött szombaton a 24. Érmindszenti zarándoklat, melynek keretében Balla Árpád lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, majd Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület kancellárja, illetve Hankovszky Ferenc, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöki helynöke hirdetett igét. Ezt követően a költő születésének 136. évfordulója alkalmából szervezett ünnepség Ady szülőházának udvarán folytatódott. Muzsnay Árpád főszervező üdvözölte a résztvevőket, kifejtve: nagyon örül, hogy sokan ellátogattak a megemlékezésre, annak ellenére, hogy az épületeket és a kiállítást a folyamatban levő felújítási munkálatok miatt nem lehet látogatni. Marius Andrei Roca érkávási polgármester is köszöntötte az ünneplőket, majd Erdei D. István parlamenti képviselő beszélt, aki kifejtette: Ady nemcsak nagy költő volt, de jeles közéleti személyiség is, aki újságíróként igyekezett tenni a nemzet sorsának alakításáért. Szőcs Péter, a Szatmár Megyei Múzeum igazgató-helyettese, valamint Bene János, a Nyíregyházi Jósa András Múzeum igazgatója a folyamatban lévő felújítási munkálatokról beszélt, valamint a két intézmény által közösen elnyert EU-s pályázatról. Ebből Szatmár megyében az érmindszenti Ady-emlékmúzeum és a kiállítás újul meg, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig négy irodalmi emlékhelyen végeznek munkálatokat. Az Ady-emlékmúzeumra illetve a szülői ház felújítására 100 ezer euró áll rendelkezésre. Az esemény szónokai között volt E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója is, aki tanácsokkal segíti majd a Szatmár Megyei Múzeum munkatársait a tárlat összeállításában. E. Csorba Csilla a jeles Ady-kutatók egyike, az ő összeállításában jelent meg például az Ady összes fényképét tartalmazó album.

A szilágysomlyói, szilágylompérti és a debreceni diákok mellett szatmári fiatalok is felléptek az ünnepségen: Pákai Dávid Ady A Duna vallomása című versét szavalta, majd a tasnádi csapat (Pákai Dávid, Miskolczi Tamás és Gergely László) zenei kísérettel adta elő az Őrizem a szemed című költeményt. Pettyénből is érkeztek versmondók: Tankóczi Szintia A hatalmas tél, míg Budai Szabina a Köszönöm, köszönöm, köszönöm című Ady-verset szavalta el. Az esemény szervezői az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Szatmárnémeti Kölcsey Kör, Nagykároly és Tasnád RMDSZ-szervezetei, Érmindszent Református Gyülekezete, valamint a Szatmár Megyei Múzeum és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Jósa András Múzeum voltak.

 

Babos Krisztina