Erős mezőnyben alapoztak Gergely tanítványai
Utoljára módositva: 2019-05-03 11:18:19

Három kontinens 26 országából érkezett mintegy kétezer, 11-18 éves dzsudoka a Petrányi Imre és Gärtner Sándor által rendezett felkészítő táborába, amelyet a Budapesti Regionális Judo-szövetség elnöke és főtitkára Újpesti Torna Egylet sportkomplexum jégcsarnokában szervezett meg.

Európa egyik legnagyobb létszámú korosztályos összetartásán a Szatmárnémeti VSK két sportolója, Jeromos Álmos és Reinegger András is részt vettek.

A két napos, napi két edzést többek között Csák József olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok, Szombat Attila, a Budapesti Központi Sportiskola szakedzője és Mester Dániel, a Ceglédi VSE trénere vezették, de mellettük több nemzetközi mester is vállalt szakirányítást. Gergely Attila edző két szatmári tanítványa 124 ellenféllel mérkőzött meg a két nap alatt, ezáltal bővítve tudásukat és erősítve technikai tárházukat az következő versenyekre.

Gergely Attila edző köszönetet mond a jelenleg Budapesten élő szatmári Kaiser Ernőnek a két sportolónak, és kísérőinek elszállásolásához nyújtott segítségért.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. január 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 csokor újhagyma, 6 ek. olívaolaj, 1–2 szelet szikkadt kenyér, 50 dkg csirkemellfilé (darálva), 1 db tojás, só, ...