Erőszakos garázsbontások
Utoljára módositva: 2014-02-28 15:56:55

A garázsbontásra adott határidő lejártával pénteken már csendőri és rendőri kísérettel vonult fel a szatmárnémeti 16-os lakótelepen a bontásokkal és a hulladék-eltakarítással megbízott Florisal.

 

 

Péntek reggel nyolc órakor sarokcsiszoló erős hangjára ébredtek a 16-os lakótelep Brandusa és Iasomiei utcák közötti belső udvarban garázzsal rendelkezők: a még lábon álló garázsok ajtajának sarokvasait vágták rendőr kíséretében a polgármesteri hivatal által a helyszínre küldött köztisztasági vállalat emberei. A lakók szerint méltánytalan a hivatalnak az ügyhöz való hozzáállása, a lejárt bontási határidő ellenére sem lett volna szabad levágni a garázsok ajtajait úgy, hogy azokban különböző értékek voltak, az egyik ikergarázsban például egy motorbicikli pihent, az maradt volna őrizetlenül ha a tulajdonosa nem lett volna otthon a tegnap reggel.

Dan Babut városmenedzser szerint a sarokcsiszolóval és a rendőri jelenléttel való ráhatást a következő napokban is folytatni fogják azokon a helyeken, ahol még állnak a garázsok a 16-os lakótelepen.

Princz Csaba

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 21:05
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen programok érdekelnek leginkább az idei PMN-en?
Természetesen a koncertek
A nivós színházi előadások
A hagyományőrző néptáncok, népzenei előadások
A bábszínházi előadások
A gasztronómiai programok
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 8 dkg lila hagyma, 50 dkg paradicsom, 25 dkg koktélparadicsom, 10 dkg joghurt, 1 dl tejszín + a ...