×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
10 °C
szórványos felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Értékes perceket nyernek

2014.04.17 - 08:15
Megosztás:
Értékes perceket nyernek

Az eldugottabb helyeken való elsősegély-nyújtási pontok kiépítését kezdte el a Romániai Vöröskereszt Szatmár Megyei Fiókszervezete. Erről sajtótájékoztató keretében számoltak be szerdán.

A Romániai Vöröskereszt Szatmár Megyei Fiókszervezete szerdán sajtótájékoztatón ismertette a Nagytarnán kialakított, elsősegély-nyújtásra alkalmas pontjukat. A területileg illetékes polgármesteri hivatalt keresték meg az ötlettel. Az ottani önkormányzat nyitott volt az ötletre s arra is, hogy mindennel, ami módjában áll, támogassa az elsősegély-nyújtási pont létrehozását. A vöröskereszteseket céljuk megvalósításában egy helyi család is segítette. Őket képezték ki az alapvető elsősegély-nyújtási technikákra. Végül olyan nagy népszerűségnek örvendett a kezdeményezés, hogy további 10 nagytarnai lakos tanult meg elsősegélyt nyújtani.

Tábla jelzi

Mint a szatmári vöröskereszt igazgatója, Rodica Borlan elmondta, azért tartják fontosnak e céljuk megvalósítását, mert Nagytarna az olyan helységek közé tartozik, melyet nehéz megközelíteni mentőautóval. Gondolhatunk itt a nagy távolságokra, a nehézkes terepre, de van, amikor a viszontagságos időjárás késlelteti a szakemberek kiérkezését. Addig, amíg a beteg vagy bajba jutott emberhez kiérkezik a mentőautó, értékes percek vesznek el, s ez a beteg életébe is kerülhet. Addig is az elsősegély-nyújtásra kiképzett család igyekszik segíteni a betegen. Ők nem csak az elsősegély-nyújtásra kaptak képzést, hanem EKG-t is készítenek, ha a helyzet úgy hozza. A páciens mellkasára helyezett szerkezet segítségével a szívhangokat egy bukaresti kórház telefonközpontjába továbbítják a nagytarnai vöröskeresztesek, a call center típusú központ fogadja a hívást, ahol orvos dönti el, hogy szívinfarktusról van-e szó, vagy sem. A vöröskeresztes tanfolyamot elvégzett család házán tábla jelzi, hogy ott elsősegély-nyújtási pont működik. De természetesen ha kell, akkor házhoz is mennek. Mint az igazgató elmondta, a az anyagi kiadásokat a Vöröskereszt fedezi, a munka pedig önkéntes alapon történik.

Karikás Enikő