×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
16 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Érvénytelen szerződés

2013.05.15 - 09:36
Megosztás:
Érvénytelen szerződés

A prefektus május 14-i fogadóóráján a nagytarnai erdők kitermelése is szóba került.

 

Mihai S. rendkívül feldúlt állapotban ecsetelte azt az ipari méreteket öltő fakitermelést, ami Nagytarnán és környékén folyik. Sőt, már annyira kilátástalannak látja nagyon sok falubelijével együtt a helyzetet, hogy ha a prefektusi hivatal az érvényben lévő törvények alapján nem tesz rendet, ő népfelkelést fog kirobbantani, s ha kell, Vlad Ţepeş módjára tesz rendet. Már megvannak azok az emberek, akik csatlakoznak hozzá — mondta —, mert az azért mégis tűrhetetlen, hogy egyesek tehetnek, amit akarnak a mások kárára. Egyszerűen elpusztítják az erdős részeket. A prefektusi hivatal tanácsadója, Cosmin Dorle azzal próbálta megnyugtatni a felháborodott panaszost, hogy csütörtökön (május 16-án) 10 órától kiszállást szerveznek a helyszínre, ahol az érdekelteket meghallgatva tájékozódnak az ügyben. Egy másik panaszos — Ioan P. — Krasznaterebesről érkezett. Mint elmondta, a 2003-ban vásárolt földjével vannak gondjai, mert nemrégiben arról értesítette őt az illetékes polgármesteri hivatal, hogy jogtalanul használja a szóban forgó földet. A beszélgetés alatt derült ki, hogy zsebszerződéssel vásárolt belterületről van szó. Mint elhangzott, hiába az egykori és a jelenlegi tulajdonos között kézzel, tanúk jelenlétében megfogalmazott és aláírt szerződés, mert nem ér semmit. Ugyanis minden adásvétel akkor lép érvénybe, ha közjegyző hitelesíti a felek közötti megállapodást. Tehát a vásárló egyelőre abban a helyzetben van, hogy megvásárolta a semmit. Sőt, mint kiderült, további 28 hektárt vett hasonló módon a panaszos, akinek azt tanácsolták tegnap a prefektúrán, hogy minél előbb fel kell keresni egy közjegyzőt, és az előtt megkötni a földterület-vásárlási szerződéseket.