Erzsébet, a szolgáló szeretet védőszentje
„Meg kell örvendeztetnünk az embereket” — vallotta Árpád-házi Szent Erzsébet, a középkor egyik legismertebb szentje, akit évszázadok óta nagy tisztelet övez, és sok nemzet saját szentjeként tiszteli. Emléknapján lelki és testi táplálékkal segítettek a rászorulókon.
A világ szentjei közül az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő és legjobban kedvelt példakép a több mint nyolc évszázaddal ezelőtt Sárospatakon született Árpád-házi Szent Erzsébet, aki már zsenge gyermekkorától teljesen másként viselkedett, mint az a gazdag és koronás fők gyermekeihez „illett” — a királyi asztalról ételt vitt az éhezők számára, segítette az elesetteket, a nyomorúságban élőket, s ezt az áldozatos életmódot folytatta férjhez menését követően Wartburg várában is. Befogadta a zarándokokat, a koldusokat, a legszörnyűbb betegségekben szenvedőket, és ápolta is őket — az udvar rosszallása ellenére férje támogatta és bátorította Erzsébet jótékony cselekedeteit, ám alig hatévnyi házasság után Erzsébet özvegy lett, és gyermekeivel együtt el kellett hagyniuk a várat. Sokat nélkülözött, gúnyolták, elkergették, de béketűréssel viselte a megaláztatásokat. Városról városra járt, ahol szükség volt a segítségére, dolgozott, ápolta a betegeket, megvarrta ruháikat, később pedig Marburgba költözött, Assisi Szent Ferenc harmadrendjének tagja lett, s ettől kezdve egyszerű szürke köntösben járt — javait és élete hátralévő esztendeit a betegek és rászorulók gondozásának szentelte, kórház építésébe kezdett, ahová befogadta a földönfutókat, betegeket, és ő maga gondozta őket. Még középkori viszonylatban is fiatalon, alig 24 évesen halt meg 1231. november 16-áról 17-ére virradó éjszaka Marburgban — három év múlva IX. Gergely pápa pünkösdkor iktatta a szentek sorába, és sírhelye fölött, tiszteletére szentelték a marburgi székesegyházat. Kultusza a XIII. századtól kezdve szinte egész Európában elterjedt, a feleségek, a fiatal anyák, a ferences harmadrend és a szolgáló szeretet védőszentje lett, számos templom — a leghíresebb a kassai Szent Erzsébet-dóm és a budapesti Szent Erzsébet-templom a Rózsák terén — viseli nevét, számtalan szobor őrzi emlékét, tíz éve immár Szatmárnémetiben is, a Hildegárda-templom bejáratával szemben.
Tegnap kora délután ott gyűltek össze — immár hatodik alkalommal — a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye (és nem csak) hívei, segítő intézményeinek képviselői és mindazok, akik közösséget éreznek a rászorulókkal, szegényekkel, hogy imát mondjanak értük, s egy-egy szál rózsával is emlékezzenek a szeretetszolgálat nagy magyar szentjére. „Sokszor, amikor segítünk valakin vagy valakinek, úgy gondoljuk, hogy valami borzasztóan különleges dolgot cselekszünk — pedig alapvetően semmi különlegeset nem teszünk, hiszen minden hívő embernek kutyakötelessége segíteni a másikon; minden Jézust követőnek kötelező a segítés, ez benne van a kereszténység 'alapprogramjában'” — fogalmazott Szolomájer Sándor, a Hildegárda-templom plébánosa, aki a Szent Rita Egyesület keretében végzett munkájával életével is példázza a segítségnyújtást. Mint rámutatott, az, hogy hogyan és kinek segítünk, már nehezebb döntés, mert nem tudunk mindig és mindenkin segíteni. „Szent Erzsébet ott és azzal segített, amije volt — élelemmel, törődéssel, ruhával, ápolással. Mi is azzal segíthetünk, amire akkor és ott éppen szükség van — de segítenünk kell, ez alól nem bújhat ki senki. Ki kell lépnünk a komfortzónánkból, oda kell adnunk valamit a kényelmünkből; ezt a feladatot végzik nap mint nap a városban lévő szervezetek, sokan és profi módon. Ám Szent Erzsébet még ennél is továbbment, amikor saját ágyába fektette a leprás beteget — annyira megérintette a másik ember nyomora, hogy egészen közel engedte magához annak szenvedését, mert tudta: minden segítségnél fontosabb, hogy a rászoruló nyomorult emberként legyen kezelve és szeressék őt. De a segítés legmélyebb foka, a szeretet hasonulása, amikor külső dolgokkal, életemmel is hasonlóvá válok ahhoz, akin segítek. Jézus is mindig ezt teszi: hasonul hozzánk. Ez a nem látványos, nem is profi segítségfok, de ez a legjézusibb, a legevangéliumibb” — hangsúlyozta. A szegényekért közösen elmondott ima és Szent Erzsébet himnuszának közös eléneklése után a résztvevők elhelyezték rózsáikat a szobor talapzatán. A rendezvény második felében a Boldog Scheffler János Központ munkatársai a Toamnei utcára, az Egyházmegyei Caritas Szervezet képviselői a 14-es lakónegyedbe, a Neajlov sétányra, az Egyházmegyei Kórházpasztorációs Iroda, az Egyházmegyei Pasztorális Iroda és a plébániai szeretetszolgálatok kijelölt tagjai a Ion Ghica utcai szociális tömbházakhoz, a Máltai Szeretetszolgálat szatmári kirendeltségének munkatársai pedig az Ostrovului utcai szociális tömbházakhoz mentek meleg ételt osztani a rászorulóknak.
Szabó Kinga Mária
