És szólt a dzsessz három napon át

A szatmáriak szeretik a dzsesszt — és a dzsessz is szereti Szatmárt.

Persze most sokan felkapják a fejüket és értetlenkednek: egy zenei műfaj hogy szerethet bármit is — de nincs igazuk, mert a zene egy élő valami, s mindig megérzi, ha valahol igény van rá és nagyon várják. A szatmáriak pedig igencsak nagyon várták az idei Samfest Jazzt, amellyel egy ötéves böjtnek szakadt vége. Igaz, pénteken este kis ideig úgy tűnt, a heves vihar újabb várakozásra kárhoztatja a dzsessz szerelmeseit, de az orkánszerű szél nem bántotta a Tűzoltótorony körüli terecskét, fákat, színpadot, és hamar lecsendesült — mint mondtam, a dzsessz is szereti Szatmárt. A teret megtöltő nézők-hallgatók pedig lubickolhattak-elmerülhettek a ritmusok és dallamok varázslatosan csodálatos világában a szatmári Essential Notes duónak, majd a magyarországi Barabás Lőrinc Quartetnek s végül a lengyel-norvég Adam Baldych & Helge Lien Triónak köszönhetően. A szombat esti szélcsendes meleg még nagyobb közönséget vonzott, akik gourmandi élvezettel csemegéztek előbb a Trygve Seim & Frode Haltli, majd az Irina Sârbu Band és Trompetre kínálta zenei ínyencségekből és variációkból, vasárnap este pedig kétszer három zenész, az olaszországi Kekko Fornarelli Trio, majd a belgiumi Philip Catherine Trio nagyszerű előadásával búcsúzott az idei Samfest Jazz — remélhetően nem több, csak egy évre.