Esküvő is, temetés is volt a farsangi mulatságon

Vidám dallamok és még vidámabb maskarák köszöntötték a Svábházba belépőket szombaton este a Kálvária-templom német közösségének és a Német Demokrata Fórum szatmári szervezetének hagyományos Faschingfestjén, s hogy a vidámságot tovább fokozzák, Steinbinder Ingrid köszöntőjét követően kezdődött is a móka.

A Gute Laune néptánccsoport felnőtt tagjai vonultak be teljes nászmenetben, pappal, arával és vőlegénnyel, ahogyan az illik — a tisztes korú urakon kifogástalanul libbentek az ünnepi női ruhák, jól mutattak az ékszerek, és a sminkjükben sem találhatott kivetnivalót a legkritikusabb szem sem, mint ahogy kísérőik öltönyén vagy kackiásra festett bajuszán sem, elvégre esküvőre készülődtek. A vidám jelenetből nem hiányzott természetesen a menyasszonytánc, a csokordobás és a Hochzeitsmarsch (azaz esküvői tánc) sem, bár utóbbinál kisebb bonyodalmat okozott annak eldöntése: ki melyik, maskarás szerepe vagy valós lénye szerinti lépést is járja. A jól megkoreografált előadás sikerét kacagástól kicsorduló könnyek, tapsvihar és elismerő kurjongatások igazolták, de ugyanilyen zajos sikert aratott a Johann Ettinger Német Líceum gyerkőceinek és szüleiknek a közreműködésében előadott hagyományos sváb téltemetés. Egykoron a „halottat” körbevitték a faluban, papnak és siratóknak beöltözött kísérettel, s míg előbbi tréfás megfogalmazásban „dicsérte” az elhunyt jó tulajdonságait és erényeit, utóbbiak hangosan jajveszékeltek — sírás-rívásból most sem volt hiány, olyannyira, hogy a „halott” már nem bírta tovább, felugrott, és vidám rigmusokkal köszönte meg az érte való szomorkodást. És hogy a bálozók ne csak nevessenek, de mozogjanak is, kezdődött a szintén hagyományosan sváb seprűs tánc, a nagy nevetés pedig messze nem ért véget, ugyanis az est folyamán, falatozás és táncolás közben egymást érték a humoros vetélkedők is.