Euró csak később…
Utoljára módositva: 2012-05-22 09:33:50

Bukarest még fenntartotta a 2015-ös céldátumot a nemzetközi gazdasági válság ellenére. Május elején volt kormányváltás: minden borult.

Románia négy évvel elhalaszthatja az euró bevezetését az eredetileg 2015-re kitűzött céldátumhoz képest – így értelmezte a román média a román miniszterelnök egyik gazdasági tanácsadója kijelentését, miszerint irreális az eredeti céldátum fenntartása. Daniel Dăianu, Victor Ponta román miniszterelnök tanácsadója szerint egyrészt Románia gazdasága nem elég versenyképes, másrészt az eurózónának is nagy gondjai vannak az államadósság-válság miatt.

Eddig tartott(ák)…

Az elmúlt években Bukarest fenntartotta a 2015-ös céldátumot a 2008-ban kitört nemzetközi gazdasági válság ellenére. Romániában május elején volt kormányváltás. A céldátum esetleges módosításáról hivatalos döntés még nem született.

Elemzők közben vitatkoznak azon, megmarad-e az euró, ám a többség most azzal ért egyet, hogy igen. Még akkor is, ha Görögország netán kilépne a zónából. Sőt, Olii Rehn cáfolja, hogy az eurózónából való görög távozás forgatókönyvén dolgoznának.

Az Európai Bizottság nem dolgozik ilyesmin, mondta az uniós javaslattevő-végrehajtó testület alelnöke.

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e az országban zajló politikai eseményeket?
Természetesen, a csapból is ez folyik
Persze, követem és egyetértek a tüntetőkkel
Dragnea és a Dăncilă-kormány mondjon le!
Nem érdekel egyáltalán a politika
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...