Eurovíziós Dalfesztivál – Közzétették a jövő évi versenyben részt vevő országok listáját
Utoljára módositva: 2017-11-08 14:34:30

Negyvenkét ország, köztük Magyarorszég vesz részt a 63. Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet Lisszabonban rendeznek 2018 májusában – jelentették be kedden a portugál fővárosban, ahol ismertették a versenynek az óceán közelsége ihlette jelszavát (Mindenki a fedélzetre!) és logóit is.

 

Oroszország idén az Ukrajnához fűződő konfliktusos viszonya miatt hagyta ki a Kijevben rendezett dalversenyt, 2018-ban azonban visszatér.

Jövőre Macedónia lesz kénytelen távol maradni a fesztiváltól, mivel az ottani köztévé nem rendezte a szervező Európai Műsorszolgáltatók Szövetségével (EBU) szembeni adósságát, ezért nem jogosult a részvételre.

Svédország “jubileumi”, 60. részvételét ünnepli jövőre Lisszabonban – olvasható az esemény honlapján (https://eurovision.tv/)

Portugália első ízben rendezheti az összeurópai dalfesztivált, miután a portugál előadó, Salvador Sobral idén májusban megnyerte a kijevi fesztivált Amar Pelos Dois című balladájával. A jövő évi lisszaboni versengés elődöntőit 2018. május 8-án és 10-én rendezik, a finálé május 12-én lesz.

Jon Ola Sand, az EBU vezetője korábban azt mondta, hogy Lisszabon példaértékű pályázatot tett le az asztalra.

Magyarországot A Dal 2018 nyertese képviselheti majd Lisszabonban.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e a VB-t?
Nem kérdés, ez az év eseménye
Figyelemmel követem, de azért nem mindenáron
Ha olyan meccs van, ami érdekel, azt megnézem
Legfeljebb a társaság miatt nézek focit
Nem érdekel a foci, a VB-t sem nézem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. június 19.
Kedvese sokszor eltúlozza kicsit a dolgait, de ne nevesse ki ezért. Mindez arra szolgál, hogy elrejtse bizonytalanságát és önbizalomhiányát.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. június 19.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...