×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
10 °C
szórványos felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Év végi dobkoncert a Barátság Házában

2014.06.15 - 12:03
Megosztás:
Év végi dobkoncert a Barátság Házában

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet által működtetett „Barátság Ház” Nyitott Szociális Központban pénteken én végi dobkoncertre került sor. A koncerten, melyre az intézmény szolgáltatásait igénybe vevő gyermekek szülei mellett a szervezet tagjait is meghívták, a központban dobolni tanuló fiatalok az év során tanultakat mutatták be. A tíz fiatalt zenetanáruk, Didi Péter készítette fel, az előadás során pedig a George Emil Palade Élelmiszeripari Líceum egyik énekes önkéntese, Vanka Rolland kísérte őket szintetizátoron. A közönség örömmel fogadta a gyerekek előadását, majd tapssal jutalmazta szorgalmukat, ugyanakkor egy elismerő oklevélben is részesültek. Az utolsó dalt a dobosok közösen adták elő.

A Barátság Házába naponta járó gyerekeknek lehetőségük nyílik szociális szolgáltatások és, pszichológiai tanácsadás igénybe vételére, s az anyagi támogatás mellett hangszeren is játszhatnak, mely nagymértékben hozzájárul személyes fejlődésükhöz.

[ohballada-1]