Évadzáró gála és díjátadás
Utoljára módositva: 2014-06-16 08:40:34

Tegnap a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házában került sor a Harag György Társulat évadzáró gálájára, amelyen kiosztották a szakma és a közönség által odaítélt díjakat is.

 

A Harag György Társulatnál évek óta hagyománya van az évadzáró gálának, amire már számít a közönség, hiszen minden évben újabb és újabb meglepetéssel szolgálnak a társulat művészei, ezeken az előadásokon vidám percekkel hálálják meg a közönség egész évadban tapasztalt hűségét. Az idei gálaműsort Bessenyei István rendezte, közreműködött a színház zenekara és a társulat valamennyi színésze.

Bessenyei szerint az évadzáró gálák elkészítésének két módja van. Az egyik — és ez a színházibb —, amikor magát az évadot hozza vissza valamilyen kifordított, eltorzított, parodizált formában, ami több munkát, alkotói készséget, időt és energiát igényel, vagyis felér egy új előadás létrehozásával. Ennek a változatnak megvan a hátulütője is, hogy az a néző, aki nem követte az évadot, kevésbé tudja élvezni. Bessenyei emiatt döntött úgy, hogy nem magát az évadot értékeli újra a maga módján, hanem úgymond a színészek egy jókedvű műsort hoznak létre, ki–ki megmutatva a maga erősségét. Így állítottak össze egy bő kétórás műsort. A színészek ötletei alapján válogatott Bessenyei úgy, hogy minden színész fellépési lehetőséghez jusson egy bizonyos koncepció szerint. Az előadás fontos mozzanata volt a kis finálé, amelyen a társulat valamennyi tagja együtt énekelt egy dalt azoknak a nézőknek az emlékére, akik már nem lehetnek közöttünk.

 

A díjazottak

 

A tegnapi gálán adták át a 2013–2014-es színházi évad díjait. A Harag György Társulat díját Kányádi Szilárd, az Ács Alajos–díjat Rappert–Vencz Gábor, az ifj. Baranyai Zoltán és családja által felajánlott Baranyai Zoltán–díjat (fiatal művészek díja) Sándor Anna kapta. Az év színésze Gaál Gyula, az év színésznője Kovács Nikolett lett. A legjobb drámai színész és színésznő: Rappert–Vencz Gábor és Lőrincz Ágnes, a legjobb komikus színészek: Péter Attila Zsolt és Kovács Nikolett, a legjobb epizódszínészek: Kányádi Szilárd és Laczkó Tekla. A háttérszemélyzetnek járó Angyalka–díjat (Anghel József–emlékdíj) Baráth Csaba Attila kapta, míg a támogatói–díjakat Csirák Csabának és Kiskasza Lászlónak osztották ki.

 

Elek György

[ohballada-1]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. augusztus 16.
Olyan ügyesen halogatsz egy fontos lépést, hogy már szinte magától értetődően halasztod holnapra vagy a jövőhétre. Pedig szerdán az lenne a legjobb, ha kilépnél ebből a körből, és ha elhagynád a halogatást. Ma az lenne a legjobb, ha egy nagy levegővel belevágnál valami új dologba.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 16.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 db fehér zselatinlap, 1 vaníliarúd, 5 dl habtejszín, 5 dkg + 1–2 tk. cukor, 25 dkg fekete ...