×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
7 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.27 RON
Sport

Évzáró torna a gyerek vívóknak

2014.12.04 - 09:08
Megosztás:
Évzáró torna a gyerek vívóknak

Románia legnagyobb gyerek korosztályos vívótornája kezdődik pénteken a Csipler Sándor vívóteremben. Ezen a hétvégén a tőrvívók lépnek pástra.

A tőrvívók küzdelmeivel pénteken megkezdődnek a szatmárnémeti Csipler Sándor Vívóteremben 1 Decembrie Kupa harminchetedik kiírásának a küzdelmei. A Szatmárnémeti SK, a Szatmár Megyei Sport– és Ifjúsági Igazgatóság (DJST) és a Szatmárnémeti Fencing Egyesület által rendezett megmérettetésre már több mint kétszáz sportolót neveztek hazai, magyarországi, ukrajnai és szlovákiai egyesületek. Dan Şuta, az SK tőrvívóedzője lapunknak elmondta, az országból valamennyi klub részt vesz a megmérettetésen, ahol tőrvívók nevelésével foglalkoznak, ugyanakkor a szatmárnémeti egyesület színeiben a három versenynap alatt mintegy harminc sportoló lép majd pástra. Ebből körülbelül tíz gyerek tőrvívónak ez lesz az első versenye.

Az évtizedek során az 1 Decembrie Kupa Románia legnagyobb gyerektornájává nőtte ki magát. Az utóbbi évek mindegyik kiírásán kétszázon felüli volt a nevezők száma. Ehhez még hozzáadódnak azon sportolók száma, akik a következő hétvégén utaznak majd Szatmárnémetibe, akik a párbajtőrvívók megmérettetésén lépnek majd pástra.

A tőrvívók küzdelmei a 9–10 éves fiúk és lányok versenyével kezdődik pénteken 9, ileltve 10 órától. Ugyanakkor  rendezik a 11–12 éves fiúk megmérettetését is, ők 13 órakor fognak kezdeni. Szombaton 9 órától a 11–12 éves lányok, 11 órától a 13–14 éves fiúk, 13 órától pedig a 13–14 éves lányok küzdenek a Csipler–teremben. Vasárnap, a tőrvívók utolsó versenynapján 9 órakor kezdenek a 15–16 éves fiúk, 11 órától pedig a 15–16 évesek küzdelmei zárják a tornát.