Ez (is) történt hetven éve
1944. október 22. fekete nap volt a szatmári villamosmű történetében. Ezen a napon robbantották fel a visszavonuló német csapatok a közúti hidat, a víz- és a villamosműveket. A harcok már Gyűrűs és Erdőd határában voltak. A sokat szenvedett város szinte teljesen kihalt volt, a villamosmű gépházánál is csak a kezelő személyzet jelentkezett szolgálatba. Ezúttal azonban már rájuk sem volt szükség.
A váltásnál szokásos „minden rendben” helyett az éjszakai szolgálatosok már csak azt jelenthették, hogy német parancsra megállították a turbinákat és a kazánokban hagyták a tüzet kialudni. Azután kivezényelték őket, és német tűzszerészek robbanóanyaggal megrakott ládákat helyeztek el a kémény körül, a turbinák tengelykapcsolóinál és a kondenzátorok alatt. Még egy hosszan elnyújtott, fájdalmas dudálásra maradt idő és gőz. Azután a sebtében összeszedett munkaruhával, szerszámmal a kezükben, nehéz szívvel engedtek a német katonák egyre türelmetlenebb nógatásának. Nehéz szívvel, mert Kertész Gyula, Pfau Bálint, Vajda József, Kozma Lajos, Jenei István és még sokan mások nem egyszerűen munkahelynek tekintették a Villamosművet. Valamennyien részesei voltak az ország egyik legmodernebb villamosművének a felépítésében, felszerelésében. Joggal voltak büszkék rá. Nem tudhatjuk, mit érezhettek ezek az emberek, amikor a hatalmas robbanás porfelhőbe burkolta a környéket, amelyből csak a 39 m magas kémény magasodott ki, mintha tétovázna egy pillanatra, hogy aztán teljes hosszában elterüljön a Bányai úton a mai Popp Aurel utcáig.
A teherautón elrobogó németek után por, füst és törmelékhegyek maradtak. Használhatatlanná váltak a 3300 LE összteljesítményű turbinák, romba dőltek a kazánok és az alig 8 éve befejezett főépület. Megszűnt dobogni a „város szíve”, amely a háború előtt 6800 háztartási és 280 ipari fogyasztó számára biztosította az áramot.
Ami ezután következett, arról nem lehet elfogulatlanul írni. Emberfeletti megpróbáltatások vártak a villamosmű „ELECTRO” karszalagot viselő munkatársaira. Október 25-én már a szovjet parancsnokság bélyegzőjével láttamozott kinevezést kapja Janitzky Pál, a közüzemek igazgatója. Utasítja Goschi Mátyás városi főmérnök, hogy „hivatalát azonnal foglalja el, a víz- és villanyüzem működését minden lehetőség elkövetése mellett haladéktalanul kezdje meg, a város központjának villannyal és vízzel való ellátásáról azonnal gondoskodjék kisegítő gépezetek és eszközök felhasználásával. A tett intézkedéséről jelentését haladéktalanul tegye meg.” Október 30-án aláírt kinevezésben már hozzáteszi, hogy „a lehetőséghez képest”.
A város legfontosabb intézményeinek, a szovjet parancsnokságnak, a kórháznak, a vágóhídnak árammal való ellátása, a bombázások idején tönkrement elektromos hálózat miatt, csak a város különböző pontjain elhelyezett kisegítő telepekkel volt lehetséges. Így aztán, amíg az alkalmazottak nagy része a tisztviselőkkel együtt a romok eltakarításán dolgozott, a gépészek, gépkezelők a kölcsönkért kisegítő telepek üzembe helyezését végezte. Elsőnek Hajtajer Kossuth Lajos utcai gyárának udvarán indul áramfejlesztő, majd az Erzsébet Királyné utcán állítanak üzembe egy ócska gőzcséplőgépet, amelyre 6 LE-s dinamót szereltek. A zárdakertben levő mosóház mellett helyeztek üzembe egy szívógáz-motorral meghajtott generátort. November végére már a Batizi úti téglagyár udvarán is működött egy dízelmotoros áramfejlesztő, majd közvetlenül a villamosmű szomszédságában a Popper-féle ócskavaslerakat egyik fészerében egy úthenger motorjával működtettek áramfejlesztőt. Mindezek összteljesítménye alig érte el a 80 LE-t.
A visszavonuló német csapatok a gilvácsi állomáson felejtettek négy Ganz-Jendrassik dízelaggregátot, amelyeket a Nagybányai Ércbányászati Vállalattól szereltek le. Ezek közül hoztak el kettőt úgy, hogy a Gőzfűrész-állomásig taszították a vagont, mert ezen a vonalon még nem járt mozdony. Ott társzekérre rakták, ökröket szereztek, és átszállították a megáradt Szamosra épített szükséghídon a telep udvarára.
Alkalmasabb helyiség híján, az épen maradt igazgatósági épület pincéjében kellett felállítani. Ott tekercselték újra a generátorokat, és miután az egyik irodahelyiségben felszerelték a kapcsoló-berendezéseket is, újraindították a „villamosművet” 1945. március 21-én. A generátorok teljesítménye és állapota miatt a részben helyreállított hálózatra csak mintegy 1500 háztartási fogyasztót lehetett rákapcsolni, és igen sok áramkorlátozást kellett bevezetni. A város gondja nem oldódott meg. Hosszú építőmunka várt még a szakemberekre, de az áldozatos, önfeláldozó munka meghozta gyümölcsét. A Villamosmű működött!
Erdei Péter
