Facebook-újságírás

Manapság a bulvársajtón is túltesz egy új irányvonal: a Facebook-újságírás. Szatmáron legalábbis nagyon divatos lett, hogy mondvacsinált újságírók szenzációs „cikkeket” fabrikálnak hitel nélküli Facebook-bejegyzések alapján. Az újságírói etika már teher számukra, csak az számít, hogy gyűljenek a látogatók, mert ennek alapján már reklámbevételekre is szert lehet tenni, nem csak pártpénzekből tartják fenn magukat. Sajnos igen nagy az az igénytelen olvasói réteg, amely ezeknek az álhíreknek hitelt is ad. Az olvasónak nem kötelessége ismerni a törvényeket, szabályokat, etikai előírásokat, de szereti, ha olyan címeket olvashat, mint FENOMENAL, SENZAȚIE, ACUZAȚIE, ȘOC, ANCHETĂ. Ez máris hoz sok száz kattintást, mert a szatmáriak annyira le vannak foglalva a munkájukkal, hogy ráérnek órák hosszat a Facebookot böngészni. A hírközlés gyorsasága pedig nagyon fontos, a hitelesség ellenőrzése másodlagos. A mondvacsinált újságíró gátlástalanul szidhat bárkit, akár feszültséget is szíthat barátok, nemzetiségek között, mivel azt gondolja: ő megengedheti magának. A hír, a forrás hitelességének, az érintettek véleményének meghallgatása már lényegtelen. És így lett a Facebook egy „hiteles forrás” ezeknek az álújságíróknak. Ráadásul egyesek még papírt — vagyis oklevelet — is lengetnek, miszerint nekik felsőfokú végzettségük is van arról, hogy újságírók lettek. Kérdem én: manapság már nem tanítják azt, hogy az újságírónak nem csak véleményformáló szerepe van egy közösségen belül, de felelősséggel is tartozik mindazért, amit közöl? Vagy úgy gondolják, hogy a névtelenségbe burkolózva akármi megengedett? A gátlástalanság és felelőtlenség egyértelmű jele, hogy ezek a mondvacsinált újságírók még ahhoz sem elég bátrak, hogy névvel vállalják mindazt, amit tesznek. Feszültséget gerjesztenek és gátlástalanul röhögnek a markukba. És mindezek fölött azok, akik azért nem olvasnak nyomtatott sajtót, mert erre nincs idejük, órákat töltenek a Facebookon, és osztják ezeket a „szenzációkat”. Ha tényleg ez az újságírás jövője, akkor megköszönöm az eddigi együttműködést, én inkább kiszállok. Hogy ki fogja ezt sajnálni? Vélhetően csak a családom, mert én nem vagyok képes hiteles információ nélkül fenomenálisokat, szenzációkat, vádaskodásokat, sokkolókat írni névtelenül, és ennélfogva akkora olvasótábort sem tudok toborozni, amelyikben hiányérzetet okoznék.

Pesek Attila