×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
13 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Fáraók Egyiptoma — augusztus végéig látogatható

2015.06.10 - 19:51
Megosztás:
Fáraók Egyiptoma — augusztus végéig látogatható

Szerda délutántól látogatható a nagykárolyi Károlyi-kastély alagsori kiállítótermében a Fáraók Egyiptoma nevű kiállítás.

A tárlat megnyitóján rövid beszédet mondott Kovács Jenő polgármester, Felician Pop, a megyei múzeum ideiglenesen kinevezett igazgatója, valamint Hágó Attila Nándor, a Nagykárolyi Városi Múzeum igazgatója. Hágó ismertetőjében segítette a közönséget még jobban ráhangolódni a témára, felidézve azt a történelmi korszakot, melyben Egyiptom a világ vezető civilizációja volt. A kiállítás augusztus 31-ig látogatható a múzeum nyitvatartási rendjének megfelelően, azaz hétfő kivételével minden nap. A belépés felnőtteknek 5, míg gyermekeknek 3 lejbe kerül.

Látványos tárlat

Nagy várakozás előzte meg a Károlyi-kastélyban berendezett tárlat megnyitóját. A közönségcsalogatóként kihelyezett két óriási fáraófigura, mely a kastély bejáratát őrzi hetek óta, megtette hatását: szívesen fotóztatták magukat az arra járók, háttérben a kastéllyal és a fáraószobrokkal.

Hágó Attila Nándor, a nagykárolyi Városi Múzeum vezetője örvendetes dolognak tartja, hogy egy ilyen látványos kiállítással vághatnak neki a nyári szezonnak. Reméli, hogy Nagykárolyban is olyan sokan tekintik majd meg az anyagot, mint Szatmárnémetiben. (A megyeközpontban látogatási csúcsot hozott a kiállítás: februártól májusig több mint 13 ezren nézték meg.)

„Ennek a kiállításnak ez a második állomása, korábban ugyanis Szatmárnémetiben volt látható. Bizonyos elemeinek viszont ez már a harmadik bemutatója, hiszen korábban Szegeden volt a tárlat bemutatva a Móra Ferenc Múzeum szervezésében. Ez volt egyébként minden idők legnagyobb magyarországi vidéki kiállítása. Onnan hoztuk el az installáció egy részét. Persze, szerencsés lett volna az egészet elhozni, viszont ez túl nagy mennyiségű díszletet és felszerelést jelentett volna, így lemondtunk róla” — mondta az igazgató.

A Nagykárolyban látható kiállítás azonban így is tartogat érdekességeket: piramisok feltárásából származó leletek mellett múzeumi gyűjteményekből származó eredeti tárgyak és másolatok szerepelnek a gyűjteményben, melyhez hasonlókat eddig nagy valószínűséggel csak kaland- vagy dokumentumfilmekben láttunk.

„Tizenegy múzeumból érkeztek tárgyak. Ezek mindegyike eredeti, Egyiptomból származó, mindössze két darab képez kivételt. A Szatmár Megyei Múzeum tulajdonában levő két szobor is helyet kapott a kiállítási anyagban: az egyik egy Ozirisz bronzszobor, a másik egy fából készült szolgaszobor. Ezek mellett még usebtik, szkarabeuszok, istenszobrok is láthatók. A kiállítás talán legérdekesebb darabjai az eredeti szarkofág, valamint egy múmialábfej, illetve –combdarab, de vannak különleges nyakláncok, szobortöredékek is a tárgyak között. A kiállítás azt is szemlélteti, hogy milyen kapcsolat volt Egyiptom és a többi civilizáció között. A tárlat nyitvatartási ideje alatt Egyiptomot bemutató ismeretterjesztő filmet is vetítenek, egy közel ötven perces, románul feliratozott alkotást. További érdekesség, hogy bemutatnak egy sírkamrát is, így a fáraók végső nyughelyének beltere és az abban elhelyezett tárgyak is megismerhetőek” — mutatta be a kiállítási anyagot Hágó.