×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
5 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Fásítás Csanáloson

2014.04.02 - 10:30
Megosztás:
Fásítás Csanáloson

Kedden a csanálosi bezárt hulladéktelepen folytatódott a hetek óta tartó faültetési akció-sorozat. A munkában a helyi diákok mellett részt vett a kampányt kezdeményező környezetvédelmi ügynökség vezetője, Békéssy Erzsébet, valamint a csemeték beszerzését finanszírozó megyei önkormányzat elnöke, Adrian Ştef, továbbá Mellau József polgármester, valamint a sajtó képviselői, ez alkalommal ugyanis az újságírókat is bevették a munkacsoportba. A helybéliek egyébként a fásítást már megkezdték, tegnap az ültetés folytatására került sor — a Mezőfény felé vivő út mellett lévő volt szeméttelepen tölgyet és hársat ültettek az előzetesen kiásott gödrökbe.

A gyerekek a Madarak Napja alkalmából rajzokat is készítettek, melyekkel megajándékozták a vendégeket, hangsúlyozva ezáltal is a környezetvédelem fontosságát. Az ültetés igen jó hangulatban telt, a résztvevők mindegyikének jólesett a séta és a testmozgás a kitűnő tavaszi időben. Adrian Ştef tanácselnök a munkát megelőzően néhány szót szólt a gyerekekhez, arra kérve őket, hogy vigyázzanak környezetükre, és igyekezzenek megőrizni a természeti értékeket. Mint elmondta, a néphagyomány úgy tartja, hogy mindenkinek el kell élete során ültetnie legalább egy fát.